Sárközi Zoltán: Bányászati fondok : Repertórium (Levéltári leltárak 83. Budapest, 1985)
Első Dunagőzhajózási Társaság Pécsi Bányaigazgatósága
A szén és szénkészítmények értékesítését nagyban elősegítette a saját kezelésben lévő és az állami vasutak kiépítése. 1857-ben megnyílt az Üszög—Pécs—Mohács közti fővonal 55 km terjedelemben. Ehhez csatlakozott már korábban, 1854-ben, a Pécsbányatelep és Üszög közti 6 km-es szárnyvonal, melyet 1873-ban a Szabolcs—Üszögi szárnyvonal egészített ki 7 km hosszúságban. A harmadik szárnyvonal a Vasasi-bányához vezetett. 19 Végül 1880-ra a társulat hozzájárulásával elkészült a Budapest—Pécs vasútvonal, melyhez a már többször említett Üszög—PécsMohácsi vasútvonalon kívül ekkor már a Pécs—Barcs közötti vasútvonal is csatlakozott. Mindez lehetővé tette, hogy az itteni szén Fiume kikötőjével közvetlen összeköttetésbe kerüljön. 20 A Balkán-félsziget országaiba és az osztrák örökös tartományokba irányuló export így sokszorozódhatott meg. 21 A bányák műszaki felszerelése megfelelt a korszak színvonalának. A tárnák és az aknák el voltak látva megfelelő szállítóeszközökkel, vízemelőkkel és szellőztetőgépekkel. A szállítás bányavasutakon történt, továbbá kötélpályák és önműködő láncsorok, gépek, valamint bányalovak beiktatásával. Az aknák fenekén lévő vizet szivatytyúk vagy nyomószivattyúk segítségével emelték ki. A percenként eltávolítható víz mennyisége 1893 után elérte a 12,3 m 3-es nagyságrendet. A bánya terjeszkedése melléküzemek kialakítását eredményezte. Ilyenek voltak: a gépműhely, a pécsi téglagyár, a kőbányák, az 1867 óta működő gőzmalom, az 1889-ben létesített gőzfűrész, a szénosztályozók, az 1884 óta egyes helyeken villanyvilágítást szolgáltató telepek, majd az 1892—1893 óta rendszerbe állított villamos-erőátviteli művek. Ezeket vízvezetékek és a telefonhálózat egészítette ki. Végül Pécsbányatelepen szénvizsgáló vegyészeti intézetet létesítettek. 22 A bányászat fejlődése alapvetően megváltoztatta Pécs és környékének arculatát. A lakosság létszáma rohamosan emelkedni kezdett. Pécs városában lakott: 18$7-ben 17 000, 1899-ben 38 000, 1900-ban pedig 43 000 fő. 23 ' Maguk a bányászok kezdetben leginkább az ország más vidékeiről jöttek. Felső-Magyarországról pl. szlovákok, a Szepességből czipczerek. Külföldről csehek, morvák, Stájerországból és Krajnából osztrákok és szlovének. A szakképzett bányászok mellett azonban korán megjelentek a helybeliek is. „Az alárendeltebb felszíni munkák teljesítésére mindjárt kezdetben nagyobb számú idevaló munkás jelentkezett." 24 1894-ben a bányamunkások száma 2 863 fő volt. Ehhez még kb. négyszázra tehető napszámos és építőipari munkás járult, akik közül 230 volt a női segédmunkás. Ez a 400 fő zömmel a magyar (belföldi) lakosság köréből került ki. A tisztviselők száma pontosan nem állapítható meg. A szakmunkások háromnegyed része szintén belföldinek számított, de ezek nagyobbik része német anyanyelvű volt. így a munkásság egészén belül túlsúlyban voltak a nem magyar anyanyelvűek. A bányamunkásság másik jellemző vonását a nagyfokú fluktuációban kell látnunk. Évente kb. 400-800 főre tehető az ide-oda vándorlók létszáma. Ezek nemcsak az országon belül cseréltek munkahelyeket, hanem — főleg az idegen származásúak — nagy számban vándoroltak ki Németországba és Amerikába. 25 Az Első Dunagőzhajózási Társaság érdekei viszont azt követelték, hogy a szakmunkásságnak minél nagyobb részét helyhez kössék vagy ahogyan akkor mondták: „gyarmatosítsák." Ezért Pécsbányatelepen és Szabolcsban 1894-ig felépült a két főtelep, amit azután még 12 kisebb telep egészített ki. összesen 351 társulati lakóházban 1200 lakás készült el. A kolóniák ellátását élelemtári boltok és raktárak, kenyérsütőházak, társulati vendéglők, az egyéb társadalmi és művelődési szükségleteket pedig kórházak, szórakozóhelyek, iskolák és templomok elégítették ki. A letelepedett szakmunkásság életében is megtalálhatók a „kétlakiság" bizonyos elemei, amennyiben majdnem minden lakásnál volt konyhakert, sőt gazdasági épületek. Emellett a vállalati tulajdont képező szőlőket, szántóföldeket és réteket gyakran adták bérbe a munkásoknak. Nyáron pedig sokan vettek ki aratási szabadságot. 26 A kolonizált munkások illetményszenet kaptak és viszonylag alacsony lakbéreket fizettek. Bár keresetük általában magasabb volt, mint más bányavidékeken, 1882-ben és 1893-ban már sztrájkolni voltak kénytelenek a 8 órás munkaidő egyöntetű bevezetése, valamint a napi 2—3 forintos bérezés érdekében. 27 A századforduló körül a bányák technikai felszereltségében minőségi változásokat hozott az elektromos energia alkalmazása. Az eddigi, kétségtelenül nagy teljesítményű gőzgépeket kezdték felváltani a villanymotorok. A legelső elektromos gép 1884-ben jelent meg, de csak világítási célokat szolgált. 1893 óta már munkagépeket is hajtottak velük, majd 1911-ben felállították a Lámpás-völgyi Gyula-aknánál a legelső villanymotort, mely a felvonót működtette. 1913-ban az üszögi (pécsújhegyi) üzem központjában korszerű áramfejlesztő telep létesült. A villamosközpont segítségével az egész vonalon az elektromos meghajtású motorok kerültek előtérbe 28 A termelést azonban hosszú évekig nem lehetett fokozni, mert a bányák aknaszállító berendezései elavultak, s ez csökkentette a vállalkozás versenyképességét. 29 Ezen csak az I. világháborút megelőző években és a háború alatt tudtak segíteni. Az aknaszállítás korszerűsítése a Pécs környéki kőszénbányákban kb. 60—70%-ban növelte a termelési képességet. 30 Ugyanezt segítették elő az 1909-től kezdve alkalmazott fúrókalapácsok, e félautomata termelőeszközök, 1914-től pedig a fejtőkalapácsok. 31 Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy 1912-ben a bányavállalat 12 500000 mázsában állapította meg a termelési maximumot. Ezt a csúcsteljesítményt csak a II. világháborús rablógazdálkodás idején sikerült megközelíteni. 32
