Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 82. Budapest, 1984)
III. A BACH-RENDSZER MAGYARORSZÁGI POLITIKAI HATÓSÁGAINAK IRATAI
Rohonczy Ignác, akit Haynau 1849. augusztus 22-én a Somogy, Zala és Baranya megyékből kialakítandó közigazgatási kerület főbiztosává nevezett ki, nem foglalta el új állomáshelyét, hanem azonnal beadta lemondását. Miután az állást Somssich Pál sem volt hajlandó elvállalni, a pécsi katonai kerület parancsnoka ideiglenesen Baranya megye első alispánját, Cseh Edét bízta meg a kerületi főbiztosi teendők ellátásával. Cseh működése azonban a somogyi és zalai megyei tisztikarok ellenállása miatt nem járt sikerrel. Geringer 1849. november 3-án arról értesítette Cseh Edét, hogy - a kerületi beosztást megváltoztatva - Zala megyét a fehérvári kerülethez (D 67) csatolták, s helyette Tolna megyét kebelezték a kerületbe, annak főbiztosává pedig Augusz Antalt (D 68) nevezték ki. Az iratok között csak beadványokat találunk. Iktatószámok sorrendjében fekszenek. Rajtuk általában a főbiztosi intézkedés számát (Levelezési jegyzőkönyvi szám) is feltüntették. Cseh Ede iratai mellett fekszik a pécsi katonai kerületi parancsnokság néhány irata is, amelyet a parancsnok neki adott át eÜntézés végett, az iratok utólag készült jegyzékével együtt. A „levelezési jegyzőkönyv" az október 3—31 között kelt kiadványok szövegét tartalmazza, még pedig csak a Zala és Somogy megyék alispáni hivatalaihoz és Pécs város tanácsához intézett rendeletek másolatait. (Baranya megyét Cseh közvetlenül, mint kormánybiztos irányította.) A „kiküldetési jegyzőkönyv" a beadványokról és azok elintézéséről kéthasábosan vezetett iktatókönyv. Iratok és iktatókönyv 1. csomó Iratok (beadványok) 1849 2. csomó „Levelezési jegyzőkönyv" (kiadványok másolati könyve (füzet) 1849 „Kiküldetési jegyzőkönyv", iktatókönyv (füzet) 1849 D 67 DÖRY GÁBOR FEHÉRVÁRI KER. FŐBIZTOS 1849-1850 Terjedelem: 34 csomó + 6 kötet = 4,40 ifm. Haynau 1849. szeptember 25-én Döry Gábort nevezte ki a Komárom, Győr, Veszprém, Fejér és Tolna megyékből alakítandó polgári közigazgatási kerület főbiztosául. A kerület székhelye Székesfehérvár volt. Tolna megye már 1849 október végén kikerült Döry illetékességéből (lásd D 68), viszont a fehérvári kerülethez csatolták Zala megyét. Az iratok évek és iktatószámok növekvő rendjében vannak elhelyezve.