Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 82. Budapest, 1984)
III. A BACH-RENDSZER MAGYARORSZÁGI POLITIKAI HATÓSÁGAINAK IRATAI
K. K. DISCIPLINAR COMITÉ 1849 Terjedelem: 5 csomó = 0,80 ifm. E „cs. kir. fegyelmi bizottmány" feladatává Geringer eredetileg minden állami fizetést vagy nyugdíjat húzó hivatalnok és szolga forradalom alatti magatartásának kivizsgálását tette. Minthogy azonban a kamarai alkalmazottak magatartásának kivizsgálására a cs. kh. magyar kincstári igazgatóságon külön bizottságot alakítottak, a gyakorlatban a most tárgyalt bizottság feladata az általános közigazgatási hatóságok, valamint az azoknak alárendelt szervek, továbbá a bíróságok alkalmazottaira, sőt ezek közül is csak a Budán és Pesten szolgálatot teljesítő vagy teljesített közalkalmazottakra és állami nyugdíjasokra korlátozódott. A bizottmány állásfoglalásától függött az egyes közalkalmazottak illetményeinek további folyósítása. Akinek forradalom alatti magatartását aggályosnak találta, annak ügyét a haditörvényszékhez tette át. Geringer számára viszont javaslatokat tett arra nézve, hogy az egyes közalkalmazottak, politikai magatartásuknál és képességeiknél fogva, további alkalmazásra jelölendők-e, vagy nyugalomba helyezendők, esetleg fegyelmi úton távolítandók-e el. A bizottmány 1849 végén fejezte be működését. Az hatok hiányosan maradtak fenn. Német nyelvűek. Részben szolgálati ágak, részben hattípusok szerint vannak (meglehetősen következetlenül) csoportosítva. Az egyes hatcsoportok tételszámaikat a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban kapták. Segédkönyvek az iratokhoz nem maradtak fenn. Iratok 1. csomó 636. tétel „Reichsbaronen", országnagyok: Szerencsy István és Örményi Ferenc 637. tétel „Nationalmuseum", Magyar Nemzeti Múzeum 638. tétel „Brief- und Fahrpostverwaltung zu Ofen und Pest", budai és pesti postaigazgatóság. 639. tétel ,J?ensionisten und Pensionistinnen", nyugdíjasok - „Hauptversatzamt zu Pest", pesti zálogház 2. csomó 640. tétel ,,Maximen, Verordnungen, Protocolle ...", rendeletek jegyzőkönyvek, névjegyzékek (köztük az egyetemre, a váltó-feltörvényszékre, a kúriára vonatkozóak is) 641. tétel ,JLehrkörper", a pesti egyetem, a József ipariskola, a budai tankerületi főigazgatóság, a kir. tanítóképző, a görög nem egyesült iskolai bizottság személyzete 3. csomó „Justizbehörden", bíróságok (hétszemélyes és királyi táblák, váltófeltörvényszék, első folyamodású váltótörvényszék) „Verschiedene Vortráge", fogalmazványok, a bizottmány döntései 4. csomó A volt m. kir. helytartótanács és az 1848-i minisztérium személyzete 1-100 sz. 201-383 sz.