Buzási János: Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Bécs : A Birodalmi Levéltárak magyar vonatkozású iratai II. kötet : Mainzi Főkancellári Leváltár (Levéltári leltárak 76. Budapest, 1979)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS A mainzi főkancellári levéltár a mainzi érseknek mint a német birodalom főkancellárjának tevékenységével összefüggésben keletkezett. A főkancellári intézmény története a XIII. századig nyúlik vissza, amikor a tartományi fejedelmek, köztük három egyházi tartomány urai, a három egyházi választófejedelem, egyre nagyobb részt követeltek maguknak a központi hatalom gyakorlásából. Ennek a követelésnek eredményeképpen nyerte el a mainzi érsek a német birodalom, a kölni érsek Itália, a trieri érsek pedig Burgundia főkancellári méltóságát. Míg azonban a két utóbbi egyházi fejedelem esetében a főkancellári méltóság lényegében sohasem volt több puszta címnél, a mainzi érseknek sikerült — a mindenkori hatalmi viszonyoktól függően formálisan vagy ténylegesen — biztosítania bizonyos főkancellári jogok gyakorlását. Az érsek nem a császári udvarnál,hanem attól távol, rendszerint a saját tartományi székhelyén tartózkodott, és ez a gyakorlati akadály meglehetősen gátolta abban, hogy a császári kancelláriát ténylegesen és folyamatosan irányíthassa, viszont nem csekély harc árán kivívta azt a jogot, hogy a császári székhelyen működő birodalmi kancellária élén állandó helyettessel, a birodalmi alkancellárral képviseltesse magát. A főkancellári funkció teljes betöltése gyakorlatilag a birodalmi gyűlések (a nem állandó birodalmi gyűlések) idejére korlátozódott, ha azon az érsek személyesen megjelent, és oda a császárt a kancellária személyzetének legalább egy része a császári pecséttel elkísérte. A regensburgi permanens birodalmi gyűlés korában a mainzi érsek, ugyanúgy, mint a császár vagy a többi tartományi fejedelmek, állandó követségekkel képviseltette magát Regensburgban, így a birodalmi gyűlések már nem nyújtottak neki lehetőséget a birodalmi kancellária közvetlen irányítására. A nem állandó birodalmi gyűlések alkalmával a mainzi érsek valóban vezette a kancelláriát, kezelte a császári pecsétet, aláírta a császári kiadványokat, rendelkezett a kancellária személyzetével. Egyébként a kancellária tényleges vezetője a birodalmi alkancellár volt. Az érsek természetesen állandóan arra törekedett, hogy az alkancellár személyén keresztül érvényesítse akaratát az ügyek intézésében. Ez azonban nem volt egyszerű, mert bár az alkancellár formálisan az érsek megbízottja és beosztottja volt, azzal a kötelességgel, hogy tevékenységéről a főkancellárnak rendszeresen beszámoljon, az alkancellár posztján többnyire nem az érsek, hanem a császár bizalmi embere állt. Az érseknek az a szakadatlan igyekezete,hogy a birodalom ügyeire, különösen a politikai ügyekre, a lehetőségekhez képest befolyást gyakoroljon, vagy ezeket legalábbis szemmel tartsa, szükségessé tette folyamatos kapcsolat fenntartását az alkancellárral. Ezenkívül az érsek kiterjedt levelezést folytatott a birodalom többi fejedelmeivel, egyéb rendjeivel, illetve rendi intézményeivel, de külföldi uralkodókkal, politikusokkal és más személyekkel is. Mindezek mellett még egy további közjogi funkciót is ellátott, mint az alsó-rajnai tartományi gyűlést (Kurrheinischer Kreistag) kiíró fejedelem. Az említett főkancellári tevékenységgel, valamint a tartományi rendi gyűlést kiíró fejedelmi funkcióval kapcsolatos ügyviteli munkát az érsek saját egyházi (érsekségi) tartományának fejedelmi udvari kancelláriája végezte. Az az iratanyag tehát, amelyet mainzi főkancellári levéltár néven ismerünk, nem a császári udvarnál keletkezett, nem része a birodalmi kancelláriai levéltárnak, noha azzal szorosan összefügg. Ettől függetlenül, teljes joggal tekinthető összbirodalmi jellegű levéltárnak. A mainzi főkancellári levéltár és az érsekségi tartományi levéltár, mint említettük, egyazon szerv, a fejedelmi udvari kancellária ügyvitelében keletkezett. A két levéltárat hosszú időn keresztül együtt is őrizték az érsek Martinsburg nevű várában. Szétválasztásukat a XVIII. század végén hajtották végre. A főkancellári levéltár a napóleoni háborúk idején Aschaffenburgba került. Erre az időre esik az egyházi fejedelemségek szekularizálása, vagyis az egyházi fejedelmeknek világi tartomány úri hatalmuktól való megfosztása. A szekularizáció következtében Aschaffenburggal együtt a főkancellári levéltár is kikerült az érsek birtokából. A levéltárat 1818-ban Frankfurtba szállították, és a német lovagrend sachsenhauseni rendházában helyezték el. Évtizedekig feküdt itt lelakatolt helyiségekben, hozzáférhetetlenül, mostoha körülmények között, míg az 1840-es években az osztrák kormány szorgalmazni kezdte a biztonságba helyezését. Az osztrák kormány természetesen arra törekedett, hogy a levéltár Bécsben, a Haus-, Hof-und Staatsarchivban nyerjen végleges elhelyezést. A többi német államok kormányainak egybehangzó véleménye az volt, hogy a birodalmi levéltárakat egy helyen, biztonságos körülmények között, mindegyik állam polgárai számára hozzáférhetően kell őrizni. Végül 1852-ben, a német államok kormányainak beleegyezésével, Bécsbe, a Haus-, Hof- und Staatsarchivba szállították a mainzi főkancellári levéltárat. Minthogy ugyanebben az évben Bécsbe szállították a birodalmi kamarabíróság wetzlari levéltárát is, ezzel lényegében kielégítést nyert a birodalmi levéltárak egy helyen őrzésének követelménye. Fentebb már szó esett arról, hogy a mainzi érsekek mindenkor maximálisan törekedtek a birodalmi politika befolyásolására, és e célra egyrészt hivatalból a birodalmi alkancellárral, másrészt választófejedelmi minőségükben a császárral, a birodalom többi tartományi fejedelmeivel, városaival, rendi intézményeivel, majd a birodalom fokozatos széttagolódásával párhuzamosan egyre növekvő mértékben külföldi államokkal fenntartott rendszeres kapcsolataikat használták fel. Ennek a körülménynek köszönhető elsősorban, hogy a mainzi főkancellári levéltárban is