Fábiánné Kiss Erzsébet: Szepesi kamarai levéltár és kincstári szervek levéltárakba nem sorolt fondjai : Repertórium (Levéltári leltárak 64. Budapest, 1975)

SZEPESI KAMARAI LEVÉLTÁR

E 260. KASCHAUER KAHERAL ADMINISTRATION 1774-1785 Az átszervezett kassai kamarai adminisztráció* iratai. Mária Terézia 1774-ben három adminisztrációt hozott létre, amely a magyar udvari kamara irányitása alatt működött, a kassait, a máramarosszigetit és a zomborit. A kassai adminisztráció lényegesen kisebb illetékességgel és hatáskörrel műkö­dött, mint a szepesi kamara. Újra változás következett be 1785-ben, amikor II. József átfogó közigazgatási szervezései 3orán tiz vidéki adminisztrációt hozott létre a kamarai hierarchiában. a/ Az anyag első sorozatát alkotják a jegyzőkönyvek és az ezekkel együtt elhe­lyezett iratok. A jegyzőkönyvek ülésenként újra kezdődő számozásban tartalmaz­zák az ott előfordult tárgyakat.. A balhasábon találjuk az ülés számát, az ügyek rövid tárgyát, jobb hasábon az előadó nevét, a határozatokat. 1784-től az ügyek tárgyalásában változás állt be: ügykörök szerint tárgyalták le az egy-egy ügy­körre vonatkozó iratokat, és mindegyikről külön jegyzőkönyvet készitettek. Ezek ma évenként egybekötve találhatók. A jegyzőkönyvek mellett fekszenek az iratok is, abban a sorrendben, ahogyan az üléseken tárgyalták őket. Az iratokon szerepel a jegyzőkönyvi szám ill. az ezekkel párhuzamosan futó, de egy-egy hónap anyagát átfogó irattári számozás. Az iratok jelzetét az ülés száma és az irattári folyószám adja. b/ A segédletül szolgáló lajstromkönyvek az irattári számok sorrendjében/tartal­mazzák a tárgyi kivonatokat. ( c/ A mutatók megadják a tanácsülés évét, hónapját, sorszámát, a jegyzőkönyvi számot és az irattári folyószámot. A kézi mutató csak egy évből maradt fenn, és mivel a mutatókönyvekben ez az év megtalálható, ezért a kutatásban nélkülözhető. A kérőlapon fel kell tüntetni a törzsszámot, a jegyzőkönyveknél az évet, hóna­pot j az ülés sorszómát; az iratoknál az évet, hónapot, a tanácsülés sorszámát, az irattári folyószámot; a lajstromkönyveknél és a mutatóknál a cimet és az évet. Terjedelem: 122 r.e. A04 cs. + 18 k./ = 14,50 ilm. a/ Jegyzőkönyvek 03 iratok 1. cs. .1774. dec. ­1775. febr. 1-6. sessio 2. márc. 7-10. 3. ápr. 11-15. 4. máj. 16-19. 5. . . jun. 20-23. 6. jul. 24-29. 7. aug.-szept.' 30-38. 8. okt. 39-42. 9. nov.-dec. 43-49.

Next

/
Thumbnails
Contents