Szinai Miklós: A Belügyminisztériumi Levéltár 1867–1945 (1949) : Repertórium (Levéltári leltárak 58. Budapest, 1973)
Bevezetés
A kiegyezéskor szervezett Belügyminisztérium segédhivatalai átvették a feloszlatott Helytartótanács segédhivatali alkalmazottaival együtt az ott használt ügykezelési és iratőrzési rendszereket és munkamódszereket. Ennek megfelelően a beérkezett iratokat két helyen iktatták: az elnöki tárgyúakat az Elnökségen, az ügyosztályok iratait pedig a Központi Iktatóhivatalban vezetett központi iktatókönyvben. Ugyanezeken a helyeken az iratokhoz minden naptári évben név-, hely- és tárgymutatókönyvet is készitettek, külön az elnöki s külön az ügyosztályokon intézett úgynevezett általános iratokhoz. Az utóbbit központi mutatókönyveknek nevezték. Az iratokat tárgyi csoportokra tagoltan őrizték. A nagyobb tárgyi csoportokat az általános iratoknál kútfőknek és az ezen belül alakitott kisebb tárgyi egységeket tételeknek nevezték. Ezeken belül ugy az elnöki, mint az általános iratoknál az iratok un. alapszámok sorrendjében feküdtek. Az alapszámul használt szám az egyedi ügy kezdő /első/ iratának iktatószámával azonos. Ha az ügyből a következő vagy a későbbi évek valamelyikében ujabb irat keletkezett, akkor az ügy eddigi alapszáma megváltozott és az uj alapszám az adott naptári évben az ügyben keletkező első irat iktatószáma lett. Ehhez csatolták a korábbi előiratokat is. Az alapszám tehát az egyedi ügyre vonatkozó iratok összességét tartalmazta. Meg kell jegyeznünk, hogy az irattári kútfők nem követték a minisztérium szervezeti felépítését, nem esett egybe a minisztérium ügyintéző osztályainak számával, hanem a központi irattárban kialakított tárgykör-tagoláson alapult. 1867-ben pl. a tiz osztály által tárgyalt ügyek iratait a következő 6 kútfőbe helyezték el: I. kebelbéli, II, megyei, III. rendészeti, IV. közegészségügy, közjótékonysági és alapítványi, V. városi, VI. községi és úrbéri. A későbbiek során az irattári kútfők számában és az ügyeknek a kútfők közötti felosztásában, valamint a tételbeosztásban gyakran történtek változások. 1876-ban a bizalmasabb és titkos iratok őrzésére külön un. reservált iktatót és külön irattárat létesítettek. Ide kezdetben az Elnöki osztály, később főleg a VTI-es közbiztonsági osztály bizalmasabb iratai kerültek. A reservált iratok tagolatlanul csak évek és alapszámok sorrendjében feküdtek az irattárban, csak 1914—tői helyezték el az iratokat tárgyi, un. tétel-rendszerben. 1925. január 1-vel megszűnt a központi iktatási rendszer a Belügyminisztériumban, Ettől kezdve az iktatást és a mutatózást is az osztályok mellett működő osztályirodák végezték. Minden osztály naptári évenként előre meghatározott számcsoporton belül növekvő rendben iktatott és az iraton az iktatószám mellett feljegyezte az osztály jelzéséül szolgáló római számjegyet is. A központi irattárban pedig minden évben annyi kútfő volt, ahány osztály működött a minisztériumban. A kútfő számjele az osztály számával azonos volt. Ily módon 1925-től a Belügyminisztériumban a kútfő és osztály-beosztás végül egybeesett. A központi irattárban az iratoknak a megfelelő kútfőbe való helyezését igen megkönnyítette a kontingált iktatás, azaz hogy - mint emiitettük minden osztály előre meghatározott számcsoportba tartozó számokkal iktatott. Ez az iktatási rendszer a minisztérium megszűnéséig maradt érvényben. A Belügyminisztérium szervezetét érintő változások 1917-ben határozták el.a Népjóléti Minisztérium felállítását, de a minisztérium csak az 1918-as októberi forradalom után alakult meg. Á Belügyminisztérium ügyköréből több jelentős ügyféle, a közegészségügy, a
