Bakács István: Teleki család iratai : Repertórium (Levéltári leltárak 49. Budapest, 1970)
Teleki család marosvásárhelyi levéltára
küldtek meg neki., valamint a vezető államférfiul tisztével kapcsolatos egyéb iratokat, de itt vannak az ő általa külön féle címzettekhez irt eredeti levelek is, ha azokat a címzettek fOndjában:nem lehetett elhelyezni. Ezekről a címzettekről is külön mutatót készítettünk. A nem missilis-jellegű anyagot "vegyes iratok" cimmel a missilisek után helyeztük el. A gyűjteményhez készült áttekintő jegyzék az anyagot felállítása szerint haladva ismerteti, azaz minden évnél felsorolja a levélír ókat, a vegyes iratoknál pedig az egyes tárgyi csoportokat. Készült ezenkívül két mutató is. Az első, betűrendben haladva, felsorolja a levélírókat, annak feltün telesével, hogy mely évek anyagában találhatók leveleik. A második, ugyancsak betűrendben, a Teleki Mihályon kivül elő forduló egyéb címzetteket sorolja fel, feltüntetve, hogy a nekik szóló levelek melyik levélírónál milyen dátum alatt találhatók. Itt szerepelnek azok a cimzettek is, akikhez Te leki Mihály eredeti levelei szólnak. A történészek már a mult században felismerték a Teleki-levéltár s ezen belül Teleki Mihály levelezésének forrásértékét és nagy mértékben adták ki nyomtatásban a levéltár anya gát. A legfontosabb kiadványok, amelyek az anyag felhasználása alapján készültek, a következők: Gergely Sámuel /szerk./: Teleki Mihály levelezése 1656-1679 1-8. k„, Bp. 1905-1926. Szilágyi Sándor - Gergely Samu - Pettkó Béla: Alvinczi péte okmánytára. Diplomatarium Alvinczianum. 1~3. k,, Bp. 18701887- Ii. továbbá a Történelmi Tár különböző évfolyamaiban megjelent kisebb-nagyobb terjedelmű közleményeket. A kutatók, akik az anyagot régi felállítási rendjében, illetve rendezetlenül használták, azt ma is könnyűszerrel meg találhatják, a levelek kelte, címzettje és levélírója alapján, a nem missilis-jellegű anyag pedig a vegyes iratok között keresendő. Megjegyezzük még, hogy szoros összefüggés van a gyűjtemény miS3Ílisei és a marosvásárhelyi levéltár "Missiles" c. , 1-1132-ig sorszámozott sorozata /P : 659./ kö zött, amely ugyancsak a XVII. század második feléből szárma zó politikai vonatkozású levelezést tartalmazza. Gyakran szerepelnek ott ugyanazok a cimzettek és levélirók, mint a Teleki Mihály-gyüjteményben, sőt többször az is előfordul, hogy egy-egy levél eredetije a Teleki Mihály-gyüjteményben van, fogalmazványa vagy másolata pedig a Missiles-sorozatban, vagy megfordítva. A két gyűjtemény tehát egymást kiegé sziti, s párhuzamosan használandó.