Bakács István, Dávid Lászlóné: P szekció : Kisebb családi és személyi fondok II. kötet : 445–649. alaptörzsszámok : Repertórium (Levéltári leltárak 47. Budapest, 1969)

Bevezetés

- 3 ­ELŐSZ<5_ Az Országos Levéltár P szekciójába tartozó kisebb terjedelmű családi, és személyi fondokról most a 445. alaptörzsszámtól kezdődően a máx megjelent kötetünk (Levéltári leltárak 44. sz.) folytatásaképpen adjuk közre az áttekintő raktári jegyzékeket, ugyanazoknak az alapelveknek fi­gyelembevételével, amelyeket emiitett kötetünk előszavában már kifejtettünk. Szükségesnek tartjuk azonban a következőkre felhivni a figyelmet. Az un. évrendezett iratokhoz s a Magyar Nemzeti Múzeum által annakidején kialakitott tárgyi iratcsoportokhoz (genealógia, kézirat, nyomtatvány, stb.), nemkülönben az Országos Levéltár­ban végrehajtott rendezések során létrejött "tétel"-ekhez (amelyek szintén évrendezettek) a je­len kötetben közölt áttekintő raktári jegyzékeken kivül semmiféle más segédlet nem áll rendel­kezésre, igy az éven, tárgyi csoporton ill. tételen belül az iratanyag csak darabonkénti átné­zéssel kutatható. A családok által rendezett s lajstromozott iratok legtöbbnyire a tárgyi csoportokat jelentő levél­tári egységeken ("fasciculus"-okon ll "kötet"-eken, "csomók"~on stb.) belül évrendben, levéltári egységenként újra kezdődően sorszámozva vannak. Ha egyes családi rendezések .nem eszerint történtek, a megfelelő helyen - a szóbanforgó levéltári egység bevezetésében - ezt feltüntetjük. Amennyiben a rendezéskor készitett lajstromok fennmaradtak, az iratanyag e lajstromok alapján kutatható és a levéltári egységnek és az iratnak sorszáma (betűjele) alatt kérhető, ill. idézhető. Ha a lajstrom nem maradt fenn, az iratanyag a levéltári egységen belül csak darabonkénti átné­zéssel kutatható, az áttekintő raktári jegyzékben azonban ebben az esetben is mindegyik levéltá­ri egységnél feltüntetjük a benne lévő iratok kezdő és végső sorszámát (amennyiben természete­sen ilyen az iratokon van), minthogy az iratok idézése csak e jelzetek alapján történhet. Az alanti áttekintő raktári jegyzékekben szereplő helynevek közigazgatási hovatartozását csak a kötetünk végén lévő helynévmutatóban tüntetjük fel. Tekintettel arra, hogy azonos nevü helynevek különböző megyékben ismételten előfordulnak, a kutatás megkezdése előtt szükséges a helynév­mutató ilyen szempontból történő áttanulmányozása. Jelen kötetünkben a Majthényi és Radvánszky családok fondjaihoz készítettünk közös bevezetést. Az egyes nagyobb terjedelmű áttekintő raktári jegyzékek közül a P 450-476. Szűcs Jenő, a P 491-493., 1187-1197. Zimányi Vera, a P 542. Iványi Emma munkája. A P 445-649. alaptörzsszámu családi és személyi fondok közül a jelen kötetből hiányoznakr P 518-531. Orczy család. Ld.: Levéltári leltárak 9.sz. P 623-626. Széchenyi család. Ld.: Levéltári leltárak 5.sz.

Next

/
Thumbnails
Contents