Bakács István, Dávid Lászlóné: P szekció : Kisebb családi és személyi fondok I. kötet : 1–444. törzsalapszámok : Áttekintő raktári jegyzék (Levéltári leltárak 44. Budapest, 1968)
Áttekinthető raktári jegyzékek
P 4 - 12 tevékenységével s a női családtagok fejlett politikai érdeklődésével kapcsolatban keletkeztek. Legnagyobb terjedelmű id. Andrássy Gyula levelezése, aki a maga korának szinte valamennyi politikailag, szellemileg jelentős egyéniségével kapcsolatban állt. Fiának, ifj. Andrássy Gyulának iratai között a levelezés mellett, értékesek a belügyminisztersége alatt kelekcczett, főleg a nemzetiségi kérdésre, a munkásmozgalomra, a választójogi kérdésre és az általános politikai helyzetre vonatkozó feljegyzések. A család egy része 1918-19-ben emigrációban élt, politikai szerepükről, itthoni és kinti magatartásukról Zichy Eleonóra már emiitett naplói számolnak be. Ugyanezek és Andrássy Caja /Klára/ levelei a család legitimista tevékenységére is adatokat szolgáltatnak. A többi családtag iratai kevésbé jelentősek. A levelezés egy része eredetiben maradt meg, a többi másolat. A másolatok eredeti példányai nincsenek meg. A gépelt másolatokat még maga a család készítette, a kéziratos másolatok Deák imre már ismertetett másolatai. A több. részben beérkezett anyagot az Országos Levéltárban 1965-ben Kiss Erzsébet segédlevéltáros rendezte. Minden családtag iratait külön egységbe foglalta, ezeket az egységeket pedig a családtagok keresztnevének betűrendjében állitotta fel. /А leszármazás sorrendjéről a jegyzékhez mellékelt családfa ad felvilágosítást. / Egy-egy családtag anyagán beltil előre kerültek a nem mis* silis - jellegű iratok, tárgyi csoportokra bontva, ezeken belül évrendben, s ezek után következnek a levelek /missilisek/, napi dátum szerint, mégpedig külön sorozatban az eredeti levelek s külön a másolatok. Az áttekintő raktári jegyzék feltünteti az egyes tárgyi csoportok címét és évkorét: a jegyzéknek a missilisekről készült része, tekintettel az anyag forrásértékére, darabszintü. Ehhez a részhez a levélírókat és a címzetteket feltüntető külön mutató is készült. A kérőlapra irnl az anyag törzsszámát és egyéb jelzetét kell, szükség esetén pedig a címet is. A korábban P 420 szekciószám alatt őrzött II. részben a Károlyi levéltárból kiemelt Andrássy iratok vannak, id. Andrássy Gyula néhány iratának kivételével, amelyeket "az I. részben lévő Andrássy Gyula-iratokkal egyesitett a rendező. Az itt lévő iratok túlnyomó része Andrássy Károly Aladár nevű fiával /1827-1903/ és leezármazottaival kapcsolatos. Az anyag történeti szempontból kisebb jelentőségű, legérdekesebb és legnagyobb terjedelmű az Andrássy Mihály mérnökkel és főrendiházi taggal, továbbá a hitbizományi birtokkal kapcsolatos rész. А II. részt 1965ben Kiss István segédlevéltár о в rendezte. Minden családtag iratai külön levéltári egységet alkotnak, s ezek a családtagok keresztnevének betűrendjében követik egymást /leszármazásuk sorrendjét 1. a mellékelt családfán/. Belső tagolódásuk ugyanolyan, mint az I. rész egységeié /a missilisek a családtag egyéb iratai után találhatók/. Az iratok az egyes tárgyi csoportokon belül évrendben vannak. A kérőlapra írni itt is a törzsszámot és az egyéb jelzetet kell, szükség esetén a címet is. Az I. és а II. rész iratainak nyelve magyar, német, francia és angol. Rakt. Jelzet Tárgy Évkor szám I.rész /a régi P 4 anyaga/ 18431941 Andrássy családtagok l.d. Andrássy Caja /Klára/ /Odescalchi Károlyné/ /18981941/ 19181937 0 Feljegyzéseinek másolatai . 1918, 1931 Hozzá intézett levelek másolatai: 1 Bissingen Margit Í918.nov.l9. 25 Hadik Hella 1918. nov. 23., 26. dec.8. s lo. 6 Apponyi Albert 1921.ápr.29. 79 Vay Ádámné /Zichy Marietta/ 1922. jul. 9. *' 1934. aug. 14, 1935. máj. 19.