Bottló Béla: Regnicolaris levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 42. Budapest, 1968)
Archivum palatinale N 1-33
csapatok átvonulása az-országon; járványok elleni küzdelem; jász-kun fellebbezett perek; az ország határának megállapítása, stb. A nádori levéltárnak ez a .^O^Oízata eredeti rendjében maradt fenn, időközben azonban az 1800-ig terjedő része erős selejtezésen ment-keresztül. Az anyag irattári rendszere; • 1798»május 23-ig bezárólag az egyes iratokat vagy ügyiratokat, illetőleg azok egyes - a kancellárián fontosnak talált - részeit időrendben bemásolták a protocollumba. A protocollumban azokat a bejegyzési tételeket, amelyekhez tartozó ügyiratába csomózott iratok között hiányoznak, pirossal -jelölték még. A prptocollumok olyan iratcsomóra is utalnak, amely a kancellártól a nádor cimére érkezett elnöki iratokat tartalmazza, és mint ilyenek annak- idején együtt tartattak, jelenleg azonban helyükön már nem találhatók. 1798.-- május 24«től keádődőleg a protQCollumokban a beadványoknak illetőleg kiadványoknak csak tartalmi bejegyzései találhatók.í 1800-tól kezdődőleg az ügyiratok az időrendi sorrend alapján kerültek-iktatásra és az év elejétől az év végéig folytatólagos sorszámozást kaptak. 1803-ban, a nádor, távollétében intézett ügyek iratait az az évi iratok végéhez csatolták és a protocollumba külön a 260/a-u. lapokra vezették be időrendi sorrendben, de "sorszámozás nélkül- Az eredeti protocollum azonban, amelynek cime:'"Protocollum negotiorum in absentia suae Regiae Serenitatis Domini Regni Palatini pertractatorum" az 1803. é— vi No' 223* alatt található. 1805, november 7-én Ferenc császár, mikor Napóleon hadainak közeledtére Bécsből menekülni kényszerült és bizonytalan volt, hogy fenntarthatja-e a kapcsolatot a magyar kprmányhatóságokkal: a magyar királyi kancelláriával és a magyar kamarával, az-ügyek teljhatalmú intézésével - távolléte idejére - József nádort bizta meg. József nádor e minőségében intézett iratai az 1805 évi anyag végén kerültek elhelyezésre. Az iratanyagban való kutatáshoz segédeszközként az emiitett protocollumok végén található név- és tárgymutatók használhatók. Ezek megadják a protocollum lapszámát, ahol az 1800 év előtti bejegyzéseknél a praesentálás dátuma, 'az 1800 évtől .kezdődő bejegyzéseknél pedig a bejegyzés sorszáma az ügyiratnak az éven belüli jelzete.