Bottló Béla: Regnicolaris levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 42. Budapest, 1968)

Archivum regni N 35-122

N'71 Concursus 'regnicolarea 1446-1737 A XVI. század végén, különösen atizenötéves háború a­latt a hadiadó végy részét'a nemesség saját maga fizette. A­XVII* században azonban lassan oly irányban fejlesztette jo­gait és kiváltságait,- hogy az adómentesség, a porció és be­szállásolás alóli mentesség is,előjogai közé tartozott• -E • terhek ilyen módon kizárólag a jobbágyságra, a városokra, a legszegényebb armalista és egytelkes. nemesekre nehezedtek* Vármegyék és városok szerint osztották szét a megajánlott" összegeket és • beszolgáltatásokatamelyeket, a XVII. század kilencvenes'éveiben megkezdett gyakorlat szerint rendesen nem az országgyűlés,- hanem a nádor elnöklete alatt tartott un. nádori konkurzusok szavaztak meg. Országgyűlés nemlété­ben ugyanis a-rendeknek-még formális tiltakozásra sem volt alkalmuk és ezért •— noha az akkori fogalmak szerint csak az országgyűlés szavazhatott meg adót, - a főurakat és-a vár­megyék •követeit szinte évenként hivták össze általában Po­zspnyba,", - még az az eset is- előfordult, hogy az ország ha­tárán kivül Bélesbe - akik a konkurzusokon az adó Összegéinek csökkentésére alkudozva, kisérletet tettek sérelmeik szóba-­hozatalára* '• A rendeket a konkurzusokon meghivott főurak és várme­gyénként egy-egy követrendesen az alispán képviselték. Az egyes "konkurzusokra,' különösen a XVIII* század harmincas é­veitől-kezdve* áz-'uralkodó kir. biztosokat nevezett ki, hogy azok a konkurzusokon az, uralkodó érdekeit juttassák érvényre. Az 1733^tói több mint-30 éven át.évenként tart ott konkurzusok az- országgyűlés megkerülésével nagy terheket róttak a jobbágyságra és a városokra- olyan-háborúk miatt, amelyekhez az országnak semmi érdeke nem fűződött. Az Archivum Regninek ebben a fondjában található anyag nem szervesen képződött. A,fondót más iratjegyzékek rende­zése során:.előkerült és a nádori konkurzusokra vonatkozó tárgyi iratokból állitották össze. Az iratokat a rendezés során tárgyi csoportok s'zerint tagolódó fasciculusokban, időrendi sorrendben^helyezték el és látták el sorszámmal. Egyes eseiekben egy.tárgyi csoportnak egy sorszáma van és ezen belül az egyes iratokat betűjelzéssel látták el. Az iratok a következő tárgyi csoportok szerint tagolódé nak.

Next

/
Thumbnails
Contents