Bottló Béla: Regnicolaris levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 42. Budapest, 1968)

Archivum palatinale N 1-33

12 4 ­ban - hbzzásorolva elődjének, Sándoi 1 Lipót nádornak is ilyen vonatkozású ügyiratait - az 1790-1846 évi határperek anyagá­ból különálló "Metales" 'sorozatot képeztek. Ez a sorozat tehát ~ ellentétben az ország határainak, "limesééinek megállapítására vonatkozó és ezért "limita­nea" pereknek nevezett anyaggal, /mely ügyekben az országgyű­lés által kiküldött regnicolaris bizottság, mint az érdekelt országok képviselőiből alkotott vegyesbizottságnak a része járt el/, az ország határain belül fekvő határoknak, meta-knok megállapítása- tárgyában Ítélkező nádor, illetőleg delegált•bí­rósága peres irataiból áll. Az anyag a következő iratokat tartalmazza: a nádorhoz intézett beadványok, melyekben a felek a döntőbírói szerep vállalására felkérik, a nádor megbízóleveleinek fogalmazvá­nyai, amelyekkel a delegált bíróság elnökét'és tagjait ki­nevezi, a nádornak és a delegált biróság tagjainak-az-ügyben • folytatott iratváltása, vizsgálati és tanúkihallgatási jegy-, zőkönyvek, valamint a perhez csatolt különféle mellékletek., Ez utóbbiak között sok a vitás területre vonatkozó oklevél­másolat. Pontos darabjai továbbá a permellékleteknek a pe­res felek által készitett térképek és vázlatok, melyek a kérdéses területen a településformákra, a régi épületek és romok fekvésére, a gazdasági területek megoszlására, a fo­lyómedrek irányára stb. értékes adatokat tartalmaznak* A kutatás rendelkezésére a 880. rakszám alatti Elen­chus actorum metalium c. kötet áll. A'kötetnek elenchus és index része van. Az elenchus rövid tartalmi kivonatát adja a pereknek, valamint a kapcsolatos közbenső intézkedések­nek. Ennek rovatai: "Braesentat UK," , a beérkezés, illetőleg az "ad acta" helyezés • ide je t- "Brevis extractus", amely az irat rövid tartalmi kivonatát adja,.: "Adjacent anteacta", ahol az egyes iratokkal kapcsolatos, a nádori^levéltár "Ju­ridica" sorozatában található előiratok iktatószámai vannak feljegyezve. A kötet végén az indexnek "Nomina locorum". feliratú fejlécrovata a helységek nevét adja. A "Numeri protocolli centralis" .feliratu fej lécrovat alatt az ügyirat központi iktatókönyvi iktatószámai találhatók s ugyanez a rovat - a befejezett pereknél - megadja a,"convolucrum" sorszámát is. Minden egyes per ugyanis külön convolucrurnot, köteget alkot, melyek az egész sorozaton végigfutó folyószámokkal vannak jelzetelve. Amennyiben a peres ügy nem fejeződött be, az in­dex csak a protocollum centrale iktatószámait adja meg. A vörös szinü • bejegyzések a protocollum centrale-nak olyan ik­tatószámait adják, amelyeknek iratai mind itt, mind a Juri­dica sorozatban hiányoznak. Az index "Asser, No." .és római'

Next

/
Thumbnails
Contents