Bognár Iván: Igazságügyminisztériumi Levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 17. Budapest, 1962)
I. Igazságügyminisztérium 1866-1949
VIII. osztály Bírósági kizjegyzői, ügyvédi felügyelet IX4 w MagáfáoS[közigazgatási jog Számvevőségi v . Segédhivatali A számvevőség feladata volt az igazságügyi tárcát illető bevételek és kiadások számfejtése, könyvelése és ellenőrzése, tartozások és követelések nyilvántartása, kimutatások, zárszámadási és költségvetési ügyek, az igazságügyi szervek, alapok és büntetőintézetek számadásainak megvizsgálása stb. Kezdetben négy, majd nyolc, végül 1944-ben 11 osztályból állott* A segédhivatal az iktatást, a kiadványozást és az irattározást intézte. v Az ügyek számának fokozódása maga után vonta a minisztérium létszámának emelkedését is. Ennek azonban útját állotta a költségvetésben előre megszabott létszámkeret, sőt 1872-btn létszámcsökkentést kellett végrehajtani. A nehézségeken ugy segitett a miniszter, hogy külső munkaerőket rendélt be, előbb a szokásjog alapján, majd 1886-tól kezdve a törvényadta lehetőségek kihasználásával. Eleinte a Kúriától, majd az Ítélőtábláktól és törvényszékektől is rendelt be a minisztériumba bírákat, titkárokat és jegyzőket, valamint ügyészeket. 1917-ben 52 rendszeresített és 53 beosztott tisztviselő dolgozott az I.M.-ban. 1944-ben az arány 60:70 volt, tehát még romlott is á beosztott tisztviselők javára. A számvevőségen még rosszabb volt a helyzet, mert itt az osztályvezetőkön kivül minden tisztviselő beosztott volt. Ami az összlétszámot illeti, itt a következő adatokat említhetjük meg: 1873-ban a minisztérium különböző osztályaiban 50, a számvevőségben 46, a segédhivatalban 38 tisztviselő dolgozott, összesen 134 személy. 1891-ben a megfelelő számok a következők voltak: 48 44 - 18 = 110, Feltűnő a számvevőségi és segédhivatali tisztviselők számának rohamos emelkedése, valamint az a tény, hogy számuk meghaladta az ügyosztálybeliekét. Ez a tény a számvevőségre háruló feladatok nagyságában, valamint a minisztérium által termelt 1917-ben 1937-ben 1944-ben 105 - 99 50 * 254. 86 - 81 - 86 = 253. 130 -157 -149 • 436.