Kiss Dezső: Földművelésügyi Minisztériumi Levéltár 1889–1945 III. : Repertórium (Levéltári leltárak 14. Budapest, 1961)
XLVII. Országos Földbirtokrendező Biróság /K. 310./1921-1936. 1,70 iratfm
XLVTI./ Országos Földbirtokrendező Biróság /K. 310./ 1921 - 1936 Az Országos Földbirtokrendező Biróságot az 1920. évi XXXVT. tc, /az ellenforradalmi rendszer földreformtörvénye/ rendelkezései alapján 1921. június 20-án állították fel. Az volt a feladata, hogy a földreform-végrehajtása során a nagybirtokosok érdekeit képviselje, őrködjék afelett, hogy "földet csak ott és olyan mértékben" vegyenek igénybe, ahol és amennyiben az a nagybirtoknak előnyös, valamint az, hogy a földigénylési ügyekben, mint formális biróság a "magyar állam nevében" Íteleteket hozzon. A biróságot az 1941. évi XVIII. tc. szüntette meg. Az iratokat évente újrakezdődő iktatószámokkal iktatták, majd helységek, illetve tárgykörök szerinti irattári törzsszámok, azokon belül alapszámok szerint kezelték. Az alapszám itt is, mint általában a bírósági szervek iratainál, az. ügyben elsőnek érkezett irat iktatószáma volt. Az Országos Földbirtokrendező Biróság iratanyagát 1956ban a tűzvész pusztította el. Az itt ismertetésre kerülő iratok közül 6 csomó irat a tűzvész idején nem a raktárban, hanem a kutatóteremben volt elhelyezve, 6 csomó pedig a Földmüvelésügyi Minisztérium iratainak rendezésekor került elő. Fz utóbbi íratok rendezetlen.állapotban vannak. Terjedelem: 1,70 iratfolyóméter, a raktári egységek száma: 12. Iratok Földigénylések; kimutatások a földigénylőkről, földbirtokrendezési ügyekben hozott Ítéletek és ezek elleni fellebbezések; kiosztási birtokivek. Helységek szerint. 1. csomó. Perecse 1/95. irattári törzsszám. Galgahéviz 22/22. " " 2. " Kalocsa 22/256. " " 3. " Kalocsa " " " 4. " Kalocsa " " " 5. " Kalocsa " " " 6. " Magyaregres 23/25. " " Somogyaszaló 23/91. " ." 7. " Töredék iratok. 8 0 " Töredék iratok. 9. " Töredék iratok. 10. " Töredék iratok, 11. " Töredék iratok. 12. + Töredék iratok.