Fekete Nagy Antal: Az Orczy család levéltára : Repertórium (Levéltári leltárak 9. Budapest, 1959)
Repertórium
REPERTÓRIUM Possessionaria (Országos Levéltár P szekció, 548.) 4254-1846 Az ezen állagba csoportosított birtokjogi iratok két alcsoportra oszlanak, amelyek tartalmáról az iliető csoportoknál adunk ismertetést Minthogy a levéltár nagy részének, ugy ennek az állagnak is sajátossága az, amiről már a bevezetésben íS szólottunk, hogy jelzetként a birtok nevének a kezdő és utolsó betűjét többnyire megtartó rövidített alakját alkalmazza, azonban még itt is vannak eltérések, mint pl. a Possessionaria sorozat Heves nevű csoportjánál, ahol jelzetül általunk meg nem lejtett okokból az R betűt használják. Csupán a jelzet ismeretében és a cimszók hiányában csak az e segédlet végén közölt jelzetteloldás alapján iehet a levéltárban eligazodni, 34 iratcsomó + 5 kötet - 5,40 iratlm. a) Possessionaria tamüiae Orczy 4264-4846 Az ezen csoportban lévő Iratok nagy része a Nyáry család, mint birtokelőd révén Jutott a levéltárba és lőleg Nyitra, Turóc. Heves és Nógrád megyei iratokat foglal magában. A tiszántúli és felsőtiszavidéki (Bereg. Szabolcs. Szatmár megyék területére vonatkozó) Iratok nagy része a Haller család birtokjogi iratait foglalja magában. Kisebb tömegű címszavakat ölelnek le4 a XVII, században még szerény birtokjogi viszonyok között élő Orczy család Zala és Vas megyei iratát A család XVUL századi szerzeményeit a Pest és Bács megyei birtokok és azokra, vonatkozó iratok mutatják. Természetesen, mint legtöbb levéltárban. Itt is találhatók olyan, úgynevezett idegen iratok, amelyek sem az Orczy, sem a Haller családdal, Hletve azok birtokjogi elődeivel semmiféle kapcsolatban nincsenek. A birtokjogi iratok ezen csoportjában szereplő birtokok pontos felsorolását adják az iratokhoz szóló segédletek és azok alapján az alábbi Jegyzék. Ezek a segédletek nemcsak elenchusok. hanem egyúttal mutatók is. Pl. a segédkönyv minden birtokra vonatkozólag felsorolja az psszes oklevelet mégpedig szoros időrendben és ott, ahol az irat nem fekszik saját címszava, hanem másik cimszó alatt utalásként megkapjuk az irat fekvési jelzetét Igy előfordul, hogy pl. a Fegyvernekre vonatkozó index-elenchus lap 50 oldalt foglal le, azonban a cimszó alatt egyetlen iratot sem találunk, hanem csak utalást Ahol tehát a cimszónak jelzete nincs, az azt jelenü, hogy ott csupán utalás van a jelzetre. Természetesen üyen körülmények között e segédletben a cimszó utáni Jelzetet követő évszámok (vagy csak évszám) csak a cimszó alatt fekvő iratok kezdő és záró évszámát jelentik, ami mellett az illető birtokra, családra stb. más cimszó. Hl, jelzet alatt még további, korábbi vagy későbbi iratok is találhatók. A levéltári áUag ezen csoportja nagyon hiányo3 állapotban maradt fenn, a meglévő Iratok címszava alá van húzva. Kutatás az iratokhoz szóló elenchus-index alapján végezhető. Az iratok kikérésénél tanácsos mind. a birtoknév teljes alakját mind az abból lerövidített Jelzetet megadni P. Kövesd. MKD. Nr, 5-6.