Kiss Dezső: A Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium levéltára (Levéltári leltárak 4. Budapest, 1958)
Bevezetés
ügyeket; a Földraivelésügyl Minisztérium pedig a íöldmivelési, gazdasági szakoktatási, gazdasági statisztikai, erdészeti, lótenyésztési, állattenyésztési, állategészségügyi és vízjogi ügyeket és ezen ügykörben működd hatóságok. Intézmények, társulatok és közegek Ügyeik A Főldraivélésv. Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium működése során keletkezett iratokat a Minisztérium megszűnéséig az irattár kezelte. Az Elnöki Osztály, a Posta Osztály és a Távírda Osztály iratait külen sorozatokként őrizte évek. azokon belül alapszámok, azokon belül iktatószámok növekvő rendjében* A tőrvények elhelyezése időrendben történt A íöldmivelési, ipari, kereskedelmi, vám- és tengerészett ügyeket intézd osztályok, vagyis az un, általános osztályok iratait az osztályoktól íüggelenül közösen (központilag) őrizte évek, azokon ijeiül sorszámozott tételek, azokon belül alapszámok, azokon belül Iktatószámok növekvő rendjében. Tételnek az ügyek egyegy csoportját nevezték ípl. erdőíelügyelők uttszámlái), alapszám az egy ügyben keletkezett iratokat Jelölte (pl. Nagy György erdőfelügyelfl uttszámlái). Az irattár átvette ós több éven keresztül érvényben tartotta a Helytartótanácsnál (IX. kutíö) 1867-ben érvényben volt tételbeosztást igy pl, az iparügyeket *»»s. az Italmérési ügyeket 14-es, a mezőrendőri ugve : :et 3-as tételszám alatt helyezte el. Eleinte 24, — később a* ujabb ügykörök átvétele és az ügyek számának szaporodása következtében 39 tételt alkalmazott. Az iratokhoz segédkönyvek (tárgymutató, ítíszerelő, idegenszámmutató-könyvek) is készültek, kezdetben több osztály irataihoz egy. később minden osztálynak külön-külön. A tárgyrautatókinyvek abc. rendszerűek, egy-egy betűjelnél tárgyak, nevek és helyek szerinti csoportosításban Ismertetik az Iratok tárgyát A leiszerelőkönyvek arrői adnak tájékoz tata s|. hogy az iratok milyen tétel és alapszám alatt vannak elhelyezve, melyik későbbi irathoz csatolták^ vagy mikor selejtezték kl« Az idegenszámmutatókönyvek megadják az iratok idegen (vagyis az iratot küldő hatóság) éa a minisztériumi iktatószámát Az iktatóhivata! által készített ikíatokönyvek (helyesebben'- iktatási Jegyzőkönyvek) az Elnöki Osztály kivételével közösek, A Minisztérium megszűnése után az általa létrehozott iratokat az ügykör szerint illetékes minisztériumok között osztották fel. Az irattárak gyakori költözteíése, de különösen az 1910-es és;* az 1920-as években végrehajtott nagymérvű selejtezések következtében az, iratok nagyobb része megsemmisült Ennek következménye az, hogy egyes tételek Iratai teljesen hiányoznak, nincsenek meg minden évből, vagy csak 1*2 irat van meg évenként Legtöbb hiány az általános (íöldmivelési. ipari, kereskedelmi* vám- és tengerészeti) iratoknál tapasztalható, legkisebb a Posta- és Távírda osztályoknál, A megmaradt iratok nagyobb részéi az 1922. évi XIX. t c. 19, §-anak végrehajtása scrán vette át az Országos Levéltár, amely azokat a Földmivelesügyl Minisztérium Levéltárával együtt őrizte. E két levéltár különválasztása után a korabeli irattári rendéi áhították vissza. A Minisztérium levéltára öt állagból ált, amelyekhez 2035 raktári egység tartozik. Terjedelme 246,77 iratíolyóméter. Az Itt közzéadott repertórium állagok, azokon belül sorozatok és raktári egységek szerint ismerteti a Minisztérium levéltárát Az állagokat a korábban meghatározott állagsorszámmal (pl. Elnöki Osztály K. 167.).' az állagokhoz tartozó sorozatokat (Iratok, iktatókönyvek. íárgymutatökönyvek, lelszerelékŐByvek. idegenszáomutatókönyvek) pedig az áliagsorszám nevezőjeként szereplő betűkkel (pl. K. 167/b.) Jelöltem. ! A repertórium készítésekor arra törekedtem, hogy lehetőleg minden < gyes raktári egyság tartalmáról tájékoztatást adjak. A tárgyi (tétel) tagolódású iratoknál az egész tétel tárgyát határoz* tam meg, amelyet azonban csak a tétel első csomójánál tüntettem tel. A tételhez tartozó többi iratcsomónál már csak a tétel számát és az alapszámkeretet adtam meg, re ivei azokban a csomókban Is hasonló tárgyú íratok vannak elhelyezve. Kivételt képeznek az • , több csomóra terjedő alapszámol: (un. kűlöncsamók). amelyeknél a tárgyat külön is megadtam. Azoknál a sorozatoknál, amelyek nem tagolódnak tárgyi csoportokra (pl. az Elnöki. Posta és Távírda osztályok), a tárgyat a sorozat elején adtag) meg, A repertórium azzal a rendeltetéssel készült, hogy a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium tevéttáráró| tájékoztatást adjon. Hogy e rendeltetésének megíelel-e, majd a gyakorlat dönti el. természetesen e repertórium nem pótoUa az egykorú kezelési könyveket, részben azért sem. mivel azok az elpusztult, kiselejtezett iratokról is tájékoztatnak. Ajánlatos, hogy a kutató elsősorban a tárgymutatókönyvek álapján végezze a kutatást