Ila Bálint: Filmtár (Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 9. Budapest, 1954)

főleg SomogybÓl, úrbéri egyezségek "Öénesdről* ^mellett megtalálható a Sajghó Benedek főapát elleni vizsgálat szentszéki birósági jegyzőkönyve is. e/Dömölki csodatételek könyvei , melyek orvostörténeti szempontból igen ér­dekes forrást jelentenek} a veszprémmegyei Tamási község telekkönyve} martirológiura 'az elhalt rendtagok névsora/ s erdei kártevők jegyzéke« Az anyag elsősorban ^yőr, Sopron, Vas, Zala, Somogy, Veszprém megyére vonatkozik, de található az ország egyéb területét érintő adat is benne e 2. 123 kötet, 18.400 felvétel. A XVII . sz. végéig teljes a sorozat, a ké­sőbbi időből csak az értékesebb része. a/ 84 kötet* b/« 6 kötet, c/i 2 kötet, d/ 26 kötet, e/ 5 kötet. 3. A levéltár ezen sorozata az 193o-as években a Hamvas Konrád által végre­hajtott rendezés során keletkezett ugy, hogy Hamvas az összes állagokból kiemelte a köteteket és igy tisztán formai szempont alapján létrehozta ezt a mesterséges sorozatot. A kiemelés után a köteteket tárgykörök /pe­res iratok, számadások, elenchusok stb 0/ szerint csoportosította és a cso­portokon belül a lehetőség szerint időrendet létesített Q A kategorizálást azonban autodidakta szempontok szerint hajtotta végre s Így az nem követ­kezetes .Az egyes csoportokat minden különleges szempont nélkül az abc betűivel jelölte, ezen belül az abc kis betűivel további tagolást készí­tett, végül a köteteket minden betűn belül 1-el kezdődő sorszámokkal látta el* - ^ felvételezés nagyjából a levéltári rendet követte. 4* Az anyag segédkönyve a sorozat La/l2* jelzete alatt fekvő mutató, mely megadja a kötetek cimét és jelzetét. Tekintve, hogy az anyag nem teljes, a filmlajstrom a kutatásnál jobban használható, mint az elenchus. A film­lajstrom feltünteti a kötet cimét, évkorét és rövid tárgyát. Kérőlapon a kötet óimét, évkorét és jelzetét /pl. 0a*2/ kell megadni. Idézésnél ­szükség szerint - oldalszámot is fel kell tüntetni. PANNONHALMI F0ŰPÍT5Á0 APÁTSÁGI LEVÉLTÁRA f/l. Chernel-csalad levéltára Lásd a 35. tételt. f/2. Guáry-csalad levéltára Lásd a 94. tételt e f/3. Somogyi-család levéltára Lásd a 245. tételt. .

Next

/
Thumbnails
Contents