Ila Bálint: Filmtár (Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 9. Budapest, 1954)

ANDRÁSSY CSALÁD /MONOKI ÁG/ LEVÉLTÁRA XIV.század - 1525 \ Krásna Horka /Krasznahorka, Csehszlovákia/ N sorozat X 0 Válogatott privilegiális és peres iratanyag. Nagyobb része peres irat a Monokiaknak a Semseyé Pazdicsi és Nagymihályi, valamint más családokkal folytatott pereiről. Külön emlitést érdemel az az 15l6*óvi kiadvány /sör M.hely p.fasc«l.nr.l./, melyben a vecsei nemesek arról panaszkodnak,hogy "exaotorum armorum insurrectione el grassatione funesta popularium et málefactorum hominum" kiváltságleveleik elvésztek. A válogatott okleve­lek Nyitra. Trenesén, Gomör, Abauj és Zemplén megyét érintik. 2 # 16 oklevél, 24 felvétel. 3t Az iratokat a levéltárban, amint a felvett kevés számú darabból sejteni lehet, birtokok szerint csoportosítva őrzik. Az elhelyezés maga, amely egy­ben a jelzetrendszemek is megfelel, igen bonyolult 1 sor, ezen belül hely, illetve füzet szerint jelölik az anyagot, az egyes darabokat pedig sor­számmal, mely minden sorban újra kezdődik. Ez elhelyezés elvi alapjait csak a teljes levéltári anyag tanulmányozása alapján lehetne pontosan meg­állapi tani. Annyi a meglévő 16* oklevélből is kitűnik, hogy az L sor Sömör, az M sor Abauj, az N sor Zemplén ós az 0 sor Nyitra megyei .vonatkozású okleveleket tartalmaz elsősorban. A filmezés*az eredeti rendben történt. 4# Az anyaghoz semmi segédeszköz nincs. Az oklevelek ki vannak nagyitva, a fényképek ségitségével tehát a teljes anyag könnyen átnézhető* Egyes da­rabok jelzetéül a lajstromban található és egyúttal*a fényképek hátlapjára is rávezetett sor, hely, füzet és nr. betűjét, illetve számát kell meg­adni* 7 IfíVál KÖZBIRTOKOSSÁG /C0JVIP0S3ESS0RATÜS/ LEVÉLTÁRA 1380 - 1616 Oravsky Podzámok /Árvaváraija, Csehszlovákia/ G sorozat 1, A "'hursd család férfiága kihalása után a XVII.században közbirtokossággá • alakul árvái uradalom privilegiális, adminisztrációs és gazdasági ügyke-'. zeléséből szármázd iratok válogatott része. A középko 17.'darabok mind má­solatok és Árva várára.: meg tartozékaira vonatkoznak, az újkori iratok túlnyomd része missilis, meljnsknek iroi prédikátorok, esperesek és super­i» \ cndensek, Thurzá György titkárai: Krausz és Felnémethy, Kloz Jakab bár^fai könyvnyomtató, Thurző György külföldi ösztöndíjasai*, pedagógusok, a birtokigazgatással foglalkozó officiálisok. A cimzettek elsősorban Thur­ző György, néhány esetben fia, Imre, és felesége, Czo.bor Erzsébet* A le­velekben sok az adat, a XVII. század első felére, az ellenreformáció kezde-•• teire, a zavarogpcli'ikai helyzetre, a vallásvillóngásolcra,' a protestáns 1 iskolázásra, vitairodalomra. A levelek egy része magyar nyelvű} 2« 6$ irat, 115 felvétel, válogatott anyag. 5. 'iz iratokat, amennyire a kevés felvett iratból megállapítható, tárgyi cso- ' • por; esi vasvar, rendezték és e szerint rakták sorszámozott csomókba. 1 csomó­kor, belül a darabok minden csomónál újra kezdődő sorszámokkal vannak ellát­va ís a csomókon belül - ugy látszik - az időrend az uralkodó. Ebben az ere­deti rendben történt a kiszemelt darabok folvótelezés§. 4« oeg-ídlet nincs,kutat ás esetén a teljes anyagot át kell nézni .Fénykép ekhen használhat 5.A fényképek lajstromában fel van tüntetve az irat jellege le­veleknél a cimzett neve. A nagyított másolatok hátlapján megvan a jelzet, írelye 1 : egy-egy iratot idézni kell^

Next

/
Thumbnails
Contents