Wellmann Imre: Az erdélyi kancellária levéltára (Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 3. Budapest, 1952)

található, mely az iratok rövid tárgyát és darabszámát adja meg; ez azonban inkább arról tájékoztat, eléggé szűkszavúan, hogy az illető tékában milyen iratok fek­szenek ,de azok országgyűlésenklnti összefüggéséről, to­vábbá rendszeréről s arról, hogy milyen jellegű adatokat tartalmaznak, nem világosit fel. A 3. pontban közölt összeállítás azonban mindezen felül útbaigazítást ad ar­ra nézve is hogy az egyes terjedelmesebb iratokhoz van-e segédeszköz /mint pl. a királyi előterjesztések és válaszok, továbbá a rendi előterjesztések és kívánságok történeti levezetéséhez az illető füzet elején levő tar­talomjegyzék/* Az iratokat sz "5. pont tájékoztatása alapján egyenkint vagy pedig tékánkint kell kérni. Az 1790-1791-i, 1792-i és 1794-i országgyűlésre nézve a kutatást a "Protocollum super actis diaetalibus" c. so­rozatra /ld.: Az erdélyi kancelláriai levéltár leltára, 20/ is ki kell terjeszteni; ebben az országgyűlésekkel kapcsolatos Iratoknak teljes szövege 111. kivonata talál­ható. Az említett országgyűlések, továbbá az 1810-1811-1 országgyűlés jegyzőkönyve megvan a "Protocolla diaetalia* és *Articuli diaetales" e. sorozatokban /ld.uo.22,$S/. 5*/ Az országyüléseken hozott törvénycikkek tárgyalási mene­tének egyenkint! történeti levezetéséből több törve igeikké, továbbá az országjyütéáL. bizottságok munkálatainak tör­téneti levezetéséből az úrbéri és az igazságügyi bizott­ságé - rá«*ben közel - egykorú őrjegy ellenében > hiány­zik. 22 PROTOCOLLA DIAETALIA 1741 - 1838 1. / Különféle erdélyi országgyűlések jegyzőkor? vei. 1741-1781­ig kézzel irva. 1791-1838-ig nyomtatásban./Eredetileg kü­lönféle erdélyi kancelláriai általános ügyiratok - ezekre nézve ld.: Az erdélyi kancelláriai levéltár leltára, 2 ­mellékletei./ 2. / Rakszám nélkül: iratok és nyomtatványok /1741-1838/, 20 kötet /füzet/. 3. / Országgyülésenkint külön-külön, rendszerint lapszámozott, kötetekben. w egvan az 1741, 1742, 1746, 1747, 1748,1749, 1751, 1752, 1754, 1755. 1757. 1761, 1781, 1791, 1792, 1794­1795, 1810-1811. és 1837-18SŐ. évi országgyűlés jegyző* könyve /az 1749. évi országgyűlésé 2 füzetben, az 1757. évié 2 példányban/. 4. / Minden egyes országgyűlés jegyzőkönyvéhez - kivéve az 1749. évinek második, kiegészítő füzetét, továbbá az 1781,

Next

/
Thumbnails
Contents