Wellman Imre: A Magyar Kancellária Levéltára (Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 1. Budapest, 1951)
IV. Általános mutatók, másolati könyvek, vegyesek
4/ A kötet elején egykorú név- és tárgymutató, található, mely nem évenkint kezdődik újra meg ujraj** hanem az egész kötethez egységesen szolgáló Benne a címszavak a kezdőbetűkön belül nincsenek szorosabb betűrendbe szedve| utánuk a tárgy rövid megjelölése^majd a kötet lapjának - melyen a megfelelő bejegyzés található száma következik^ A kutatás módja tehát az, hogy a keresett cimszó kezdőbetűjének megfelelő egész, betűt; végignézzük a mutatóban, s a megtalált címszót követő tárgymegjelölés után olvasható lapszám alapján felütjük a kötetet* A megfelelő bejegyzés élén álló tartalmi kivonat mellett 1787-től fogva ott találjuk a kapcsolatos magyar-erdélyi ill. magyar kancelláriai akta számát $ ennek alapján magát az ügyiratot is kikérhetjük az "Acta generállá 11 c.sorozatból. A kötet használhatósága azonban korlátozott«elsősorban azért, mert a bejegyzett világi méltóság- stb* adományozások sora korántsem teljesj de még az egyházi ' adományozások sora is hézagokat mutató Utóbbiakra nézve célszerűbb 1772-ig a "Libri regii^-t^ vagy a belőlük a kamarai levéltár részére készült másolati köteteket ,1773-1785-ig a "Liber normalium et dignita1 tum 1 *,1786-tól a "Libri regii secundae sclassis" c.so-' rozatokat használni /Id.s A magyar kancelláriai levéltár leltára s 97 ? 99 § 103A 105 INDEX GOLLATIONÜM SAECUIAR1UM ' f" 1775 r 18 & l 1/ Világiaknak, szóló királyi adományok /birtok $ nemesség, előnev 9 cimer,rang f vásár-kiváltság,alapitás atb./ megerősítések /nemesség stb./ f engedélyek, felmsjatesek atb. névmutatója. 2/ ¥166--168orakszi % mutatók /17?5-1811/, 3 kötet. ••3/ A Királyi Könyveknek megfelelően királyonkint ujrakeze> dődo egykorú névmutatók. /Az első,+166.rakszámu kötetben azonban a II* József -kori címszavakhoz Mária. Terézia hat; utolsó uralkodási évére utaló címszavakat; is társítottak*/ Személy • óshelyneveket felölelő címszavaik csupán a II C József 'kori,+166•rakszámu kötetben követik a szoros betűrendet, a 4-167* és +168.rakszámu kötetben