Bogdán István: A levéltári és könyvtári anyag alkotóelemei (Irat-és könyvkonzerváló tanfolyam jegyzetei 4. Budapest, 1961)

V. Íróeszközök

a teveszőr ecsetet. Ezzel nemcsak a kinai irás jellegzetességét változtatta meg, hanem a képzőművészet, különösen a festészet fejlődését is jelentősen elősegítette. Az egyiptomi kultúrkör papiruszt használt, az irónádat éppen ellenkező irányban fejlesztették: sok szál helyett . egy szálra - hegyre. Ezzel megteremtették a toll ősét, s egyúttal a továbbfejlődés lehetőségét a mai töltőtollig. Az irőgépet pedig a nyomdászat indította útjára. B/ Ceruza A ceruza őse az íróvessző volt. Továbbfejlődésében többirányú lett. A mélyített jelrögzítés irányába kialakult az iróár, amellyel a hártyát használó középkori Írásgyakorlat a sorközöket jelölte ki s gyakran meg is vonalozta vele, illetve a hasonló éles vagy hegyes vasdarabbal. A másik irány a sikrögzités volt. Több módszer alakjlt ki. Az egyiket levéltári anyaghoz nem használták, ezért csak megemlítem: a krétát és a palavesszőt. Hasonló fejlődési vonalom mozgott - s részben a kréta kialakulásához is segítséget nyújtott - a szén alkalmazása, amelyet az ólom, vagy - és inkább - az ón használata váltott fel az Írásgyakorlatban. Az utóbbiból fejlődött ki a ceruza. A külföldihez hasonlóan a magyar elnevezés * irón - is ezt rögzíti: az ir és az ón szó összetételét. A ce- * ruza elnevezés is hasonlóan a multat nevezi meg: az ólmot. Ugyanis a bázisos ólomkarbonát, az ólomfehér neve: cerussa. A ceruza mai alakját csak azóta ismerik, amióta az ókortól használt, s ólomfajta ásványnak tartott grafitot, illetve anyagát biztosan megismerték, és a nagy grafit-telepeket felfedezték. A ceruzagyártás szempontjából jelentős volt a Cumberland-ben Borrodowadl melletti grafittelepek felfedezése 1560-ban - lényegében innen keltezhetjük a ceruza, születését majd pedig a 18. században a csehországi telepeké. A grafit kristályos szén. Egy irányban jól hasad. Fémes fényű, szürkés-fekete, igen puha. Oldószerben nem oldódik, nem olvasztható, és nehezen ég. Az irónkészités kezdeti gyakorlata az volt, hogy a grafitot vékony rudacskákká hasitották illetve fürészelték és. ezt faburokba enyvezték. Eleinte asztalosok foglalkoztak vele. A 17. század közepe táján Nürnbergben önálló iparrá, ceruzakészitŐ mesterséggé fejlődött. A ceruzakészités legkorábbi hazai emléke 1785-ből való. Humel Mihálynak volt Pozsonyban ez időben ceruzakészitő műhelye •