Bogdán István: A levéltári és könyvtári anyag alkotóelemei (Irat-és könyvkonzerváló tanfolyam jegyzetei 4. Budapest, 1961)

IV. Papir

papir, 1772. szék stb. párnázásához papir, 1774. mozaikpapir, 1788. tetőfedőpapir, 1790. ultramarinnal szinezett papir, 1792 előtt legyezőpapir, 1796. dombornyomásos papir, 1799. pala /kőpapir/. Vizjel : tárgyával és elemeivel megjelöli a papirt,mert mindkettő a korral, területtel, illetve az egyes papirmalommal, papirkészitővel, meritőszitával, s igy a papírral változik, ezáltal más papíroktól megkülönbözteti. A viz jel - mint jel - valamely gondolat közvetlen vagy közvetett kifejezése. Mondanivalója a viz jel tárgya - a papir megjelölése /ld. előbb/ amelyet az egyszerű vagy öszszetett viz jel-elemek segítségével fejez ki. Ezek az elemek: jel - rendszerint sikmértani; szám - arab vagy római, rendszerint sorszám; betű - az egyes betűtől a monogramon át a szövegig; figura - az élő és élettelen természet, az ember és használati eszközeinek ábrázolása, reálisan vagy stilizáltán. Az elemek szerepelhetnek egyszerűen - vagyis különkülön - és összetetten - vagyis csoportosítva, esetleg valamennyi együtt, ezért a vízjel szóba a jel tágan értelmezendő,- és meg kell jegyezni, hogy létrejöttét /technikáját/ és célját tekintve a papirjel megnevezés a helyesebb. A tárgy kifejezése és az elemek megválasztása a századok során, a vizjelkészités technikájának kialakulásával együtt szabályozódik. Állandósul a vízjel helye - általában konc- vagy ivközépen -, kialakul a fő- és mellékjel, s ugyancsak nemzetközi egységes jel azonos technikai mondanivalók /pl. alak, fajta stb./ kifejezésére. E mechanizációs folyamattal párhuzamosan a szimbólumok helyét átveszi a megnevezés: jelek helyett betűvel kiírva a mondanivaló. A vízjelet a meritőszitával együtt kezdetben a papirkészitő, majd külön mesterember, a meritőszitakészitő készítette megrendelésre. E tény jelentősen hozzájárult a vízjelek technikai és kulturális /művészeti/ fejlődéséhez, amelyik a 18. század végére már majdnem eléri lehetőségének teljét. A vízjeleknek, s a papír egyéb adatainak gyűjtésével és rendszerezésével foglalkozik a papirtörténet egyik ága, a vizjelkutatás. Célja, hogy elsősorban a papirtörténet, másodsorban az' általános történettudomány segítségére legyen. Az utóbbi esetben a vizjel és a papiradatok kormeghatározó képessége miatt ma már történeti segédtudomány. Eredményeit azonban felhasználhatják mindenütt, ahol és amikor a vizsgálódás alanya vagy tárgya a papir.