Králik István: Laboratóriumi és fizikai alapismeretek (Irat- és könyvkonzervátor tanfolyam jegyzetei 3. Budapest, 1960)
VIII. Villamosságtani alapismeretek
ifttt'éüi** r 6*5 tizedeken keresztül azt hitték, hogy kétféle elektromos töltés is létezik, pozitiv és negatív, valamennyi kísérleti és gyakorlati jeé lenséget ezzel a szemlélettel j'l lehetett magy^ ázni 0 Annak ellenér hogy az atomszerkezet pontosabb vizsgálata révén ma már tudjuk, hogy ez a nézet nem helyeSj a gyakoyv.at számára a jelenségeket egyszerűbb pozitiv /+/ és negativ /-/ töltések segítségév ej. magyarázni',, A pontos vizsgálatok igazolták, hogy csak egyféle töltés, a nega-* tiv létezik, A töltés többlet vagy felesleg okozza az általunk negatívnak, a töltés hiány a pozitiv : niak nevezett elektromosságot,. További tárgyalásaink során a jelenségek egyszerűbb magyarázata érdekében továbbra is megtartjuk a pozitiv és negatív telítések létezéséről alkotott klasszikus szemléletet, annak, hallgatólagos tudomásulvételével, hogy a korszerű fizika már igazolta a töltés egyneműségét, így a fent végzett kísérleteink alapján állithatjuk, hogy az egynemű töltések egymást taszítják, a kül^nnemüek vonzzák egymást. A kísérletek azt is bizonyították, hogy erősebb dörzsöléssel,, 111, nagyobb anyagmennyiségeken nagyobb töltésmennyiségek halmozna# tók fel. A töltés mennyisége tehát mérhető fizikai mennyis ég r E mennyiség egységének nevéül a Coulomb-ot választották, jele Q, vagy Cb, á villamos töltés egysége tehát előjelére val4 tekintet nélkül 1 Coulomb. A villamos töltéssel ellátott testen a töltések igyekeznek a test felületén elhelyezkedni és velük ellentétes töltéseket magukhoz vonzani. Abból, hogy az azonos előjelű töltések egymást taszítják, ugyanakkor az ellentéteseket vonzzák, a töltéssel ellátott tes^ erővel rendelkezik, mely munkavégzőí=r~ alkalmas. Ezt a munkavégzési képességet nevezik az elektromossági a potenciálnak, vagy feszültségnek. Egysége a Volc, jele V« Hogy egy Q töltés menny is éggel rendelkező test mekkora feszültségre töltődik fel;, erősen függ a test raktározóképességétől, szaknyelven kapacitásától 0 Gömbalak u testeknél aránylag egyszerű a számitás ? mert a kialakuló feszültség a rá-