Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
I. Újraindul a gazdasági élet
16. Budapest, 1945. április 4. MARKOVITS JENŐ FELJEGYZÉSE A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT ÁLLAMPOLITIKAI OSZTÁLYÁHOZ NÉGY BUDAPESTI BANK FÚZIÓS SZÁNDÉKAIRÓL A Pénzintézeti Központ Ötös Bizottságánál ma megjelentek a következő bankok vezérigazgatói: Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó-Bank Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület Magyar Országos Központi Takarékpénztár Hazai Bank Rt. Előadták azt a tervüket, hogy intézeteik fuzionálni szeretnének és ezzel egy olyan hatalmas pénzintézetet hoznának létre, amely a már meglevő két nagybank (Hitelbank és Kereskedelmi Bank) mellett mint harmadik nagybank az egészséges verseny elvét kidomborítani tudnák. Közölték, hogy a feles létszámú tisztviselők leépítése is egyik indító ok volt ezen elhatározásukra. További főérvük az, hogy egy ilyen hatalmas bankkoncentráció jelentős külföldi hiteleket tudna kapni annál is inkább, mert ezek az intézetek részben külföldi érdekeltségek itteni expoziturái. Azt kérdik tehát a P. K. Ötös Bizottságától, hogy hozzájárulnak-e egy ilyen fúzióhoz. Közölték még, hogy Oltványi Imrével is már megbeszélték az ügyet és örömmel üdvözölte elvüket. A kérdés nagy horderejénél fogva úgy befolyásoltam a bizottságot, hogy válaszunkat csak később adjuk meg. A kérdés lényegét abban látom, hogy ez az új alakulat egy hatalmas újabb tőkekoncentrációt jelent, amelynek a gyújtópontja nem is a bank üzleti részében van, hanem abban, hogy ezek az intézetek az ország iparának igen jelentékeny hányadát tartják kezükben és ezzel a fúzióval egy olyan ipari koncentráció jön létre, amely külföldi érdekeltségekre támaszkodva, rendkívüli befolyással bírna a közép- és kisiparra és lényegében az egész ország gazdasági politikájára. Ha egy ilyen hatalmas külföldi érdekeltségű konszern létrejön, a nagyipar belső ellenálló erejét növelné. Az ipari konszern erejének illusztrálására csatolok egy kimutatást, hogy mely ipar- és egyéb vállalatok tartoznak a fenti pénzintézetek érdekkörébe 1 . Markovits Jenő Tisztázat. - Pl. 274/f/12/88. Markovits Jenő eredeti aláírásával. Kézírással: „Elvi állásfoglalást kérek. Markovits." 1 A melléklet nem volt feltalálható.