Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
I. Újraindul a gazdasági élet
ban az iparvállalatok részére szükséges nyersanyag beszerzésében játszott. Ennek a céltudatos munkának volt köszönhető, hogy a hazai fonodák a legsúlyosabb viszonyok között is el voltak látva pamuttal és hogy a nehézipar fémszükséglete is a lehetőséghez képest kielégítést nyert. Közgazdasági szempontból és a foglalkoztatott alkalmazottak tízezreinek szempontjából is egyaránt felmérhetetlen fontosságú tehát a Hitelbank ipari konszernjének az eddigi tapasztalatok alapján való átmentése és erőteljes bekapcsolása hazánk újjáépítésének páratlan erőfeszítéseket követelő munkájába. Kötelességünknek tartjuk azonban rámutatni arra, hogy a fentiekben körvonalazott, egy egész ipari konszernre kiterjedő termelő munka csak akkor indulhat meg, ha annak bizonyos elengedhetetlen tárgyi, személyi és anyagi feltételei előzetesen maradéktalanul biztosíttatnak, Nem tagadható, hogy elsősorban éppen ezen előfeltételek biztosításának hiánya okozta eddig, hogy a gazdasági gépezet megindítását célzó első kísérletek nem vezethettek eredményre. I. Tárgyi előfeltételek. Bár a többhetes ostromot a Hitelbank székháza általában jól állotta ki, mégis keletkeztek olyan jelentős károk, amelyek kijavítása előtt az üzem meg nem indítható. Feltehetőleg ugyanez a helyzet a többi budapesti pénzintézetnél is. A helyreállítási munkálatok felvételét, illetve folytatását meghiúsítja azonban az a tény, hogy még ma is napirenden van jogosulatlan elemek behatolása az intézeti székházakba, amelyek ott az irodai berendezést állandóan rongálják, az íróasztalokat, pénz- és iratszekrényeket újra meg újra felfeszítik, az írógépeket és egyéb felszerelési tárgyakat, írószereket stb. elhurcolják, a levelezést és más iratokat szétszórják és megsemmisítik és ezáltal újabb helyrehozhatatlan károkat okoznak. Hozzájárul ehhez, hogy a helyreállítási munkára beállított munkásokat - köztük a bankok állandó alkalmazottait is részben a helyi hatóságok, részben a megszálló csapatok ötletszerűen másirányú munkára veszik igénybe és ezáltal lehetetlenné teszik a helyreállítási munkálatok programszerű végzését. E visszásságok megszüntetése végett elengedhetetlenül szükséges tehát, hogy a bankok központi székházai, valamint budapesti és vidéki fiókjai, hasonlóképpen vidéki affiliált intézeteik az illetékes hatóságok védelme alá helyeztessenek. Ennek kapcsán elrendelendő, hogy az említett épületekbe az ott alkalmazottakon és az ügyfeleken kívül mások csak külön írásbeli engedéllyel léphessenek be. Szükséges továbbá annak kimondása, hogy a bejelentett helyreállítási munkálatok vállalkozói és munkásai semminemű más munkára igénybe nem vehetők, ezen munkálatok igazolt nyersanyagszükséglete pedig soronkívül elégítendő ki. A villamosenergia-szolgáltatás terén a pénzintézetek előnyben részesítendők vagy besorozandók azon üzemek közé, amelyek e téren előnyös elbírálásban részesülnek. A bankokból az utóbbi hetek folyamán elszállított írógépek vagy legalább azok túlnyomó része a legsürgősebben visszaszolgáltatandók, minthogy azok hiányában irodai munka el nem képzelhető. 22