Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása
tartani, vagy pedig fiókbeszüntetés fog bekövetkezni, a szükséges elbocsátásokat a fuzionált N. H. volt vezetőségével egyetértésben kell foganatosítani. 4. A szerződő felek, mint fenntartó vállalatok által eddig fenntartott Elismert Vállalati Nyugdíjpénztárak önálló jogalanyiságukat a P. H. hiányszavatossága mellett egyelőre továbbra is megtartják és az erre vonatkozó bejelentést a P. H. a törvényes határidőn belül (1928 :XL. tc. 154. §) a népjóléti miniszterhez meg fogja tenni. 5. Az N. H. vidéki fiókhálózatának fenntartása tekintetében megállapodtak a felek, hogy azokat egyelőre a P. H. fúzió után is fenn fogja tartani, azoknak a piacoknak kivételével, ahol a P. H.-nak leányintézetei vagy azoknak fiókintézetei vannak. Lehetséges, hogy Hódmezővásárhelyen és Orosházán a P. H. leányintézete, illetőleg annak fiókja megszűnik és ezen a két utóbbi piacon a P. H. fiókintézetet fog nyitni. Nagy-Budapest területén az N. H. krisztinavárosi fiókja szüntetné be működését, tekintettel arra a körülményre, hogy a két intézet fiókja egymáshoz közeli szomszédságban fekszik. A P. H. a fentiekben körvonalazott elhatározásával a piacrendezést is előmozdítani kívánja, amennyiben négy vidéki és egy fővárosi fiókkal csökkennék az ország pénzügyi hálózata. Az N. H. jelenlegi központjának a helyén a P. H. fiókintézetet fog létesíteni. 6. Abból a célból, hogy az ügyvezetés az egyesülés után is a két részvénytársaság üzleti felfogásával azonos szellemben történjék, a P. H. az egyesített intézet igazgatóságában a pénzügyminiszter részére 2 (kettő), a magyar katholikus vallás- és tanulmányi alapok, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszter által felügyelt egyéb alapok részére ugyancsak 2 (kettő) helyet biztosít, éspedig első alkalommal akként, hogy az N. H.-nak a P. H.-ba való beolvadását kimondó közgyűlésnek javasolni fogja, a pénzügyminiszter, továbbá a magyar katholikus vallás- és tanulmányi alapok, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszter által felügyelt egyéb alapok képviseletében az N. H. igazgatóságában a fúzió kimondásának időpontjában helyet foglaló delegáltak megválasztását. Ugyancsak javasolni fogja a P. H. a közgyűlésnek, hogy a felügyelőbizottságba egy tagot a pénzügyminiszter, egy tagot pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter jelöltjei közül válasszanak meg. Ez a megállapodás két eredeti példányban készült. dr. Eperjessy S. miniszteri biztos Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület Szélba s. k. Wydler s. k. Nemzeti Hitelintézet rt. Üzemi Bizottsága Haás s. k. Dániel s. k. Nemzeti Hitelintézet R.T. dr. Sajtos s. k. Féhn s. k. Pénzügyminisztérium 176.783/1974.