Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

ellenőrt tartozik kiküldeni; a többi pénzintézethez a szükséghez képest történne bankellenőr kiküldése. A bankellenőr jogköre, feladatai és kötelessége akként nyernének meghatározást, miként az a koalíciós tárgyalásokon elfogadott rendelettervezetben meghatároztatott. Ennélfogva a bankellenőr kiküldése meghatározott időtartamra szólna. Az ellenőr jogosult lenne a pénzintézet összes iratait, levelezését megtekinteni, az intézet bármely szervének ülésén jelen lenni. A pénzintézet köteles lenne a bankellenőr által kívánt összes felvilágosításokat megadni, szerveinek üléseire kellő időben őt meghívni. Jogosult lenne továbbá a bankellenőr a pénzintézet nevében létesíteni szándékolt bármely ügylet ellen - ha az ügylet a bevezetőben említett szempontoknak, illetőleg követelményeknek nem felel meg - óvást emelni. Ezen óvásnak halasztó hatálya lenne. Az óvás ellen a Pénzintézeti Központ intézőbizottságához lehet panasszal fordulni, mely 48 óra alatt lenne köteles dönteni arra nézve, hogy az óvást fenntartja-e vagy sem. Ha az intézőbizottság az óvást fenntartaná, határozata ellen a pénzintézet a pénzügyminiszterhez fordulna előterjesztéssel, ki a vitás kérdés tárgyában végérvényesen döntene. Emlékezetes végül t. Gazdasági Főtanács előtt, hogy a koalíciós pártok által annak idején elfogadott rendelettervezet olyan rendelkezést is tartalmazott, mely szerint ha valamely pénzintézet üzleti működése során a fennálló rendelkezéseket ismételten súlyosan megszegi vagy működése egyébként az üzleti tisztesség szempontjából súlyos kifogás alá esik, vagy tényleges működést huzamosabb idő óta nem fejt ki, a pénzintézet kényszerfelszámolása iránti eljárás is megindítható. E jog a bankpolitikai tanácsot illette volna meg; e helyett javasolom e jognak a Pénzintézeti Központ intézőbizottságára való ruházását. Egyébként a rendelettervezetnek eme része mutatis-mutandis változatlan maradna. Ugyancsak változatlanok maradnának az értelemszerű változtatásoktól eltekintve a büntető rendelkezések. Lényegében tehát két eltérés lenne a koalíciós pártok által annak idején elfogadott rendelettervezettel szemben. Az egyik az, hogy elejteném a bankpolitikai tanácsot; ennek feladatkörét a Pénzintézeti Központ megfelelően átalakított intézőbizottságára ruháznám. A másik eltérés pedig az lenne, hogy addig, amíg az annak idején elfogadott tervezet szerint bankellenőr kiküldésére csak akkor került volna sor, ha a tanács ezt szükségesnek tartja, ami lényegében retorziós jelleget adott volna az ellenőr kiküldésének, addig most ehelyett a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó intézetekhez ilyen bankellenőrt mindenképp ki kellene küldeni. A többi intézeteknél, ahol a kérdésnek nincs ilyen nagy jelentősége, ellenőr kiküldésére változatlanul csak szükség esetén kerülne sor. Az a megoldás, hogy a bankpolitikai tanács helyett a Pénzintézeti Központ intézőbizottsága veszi kezébe a bankok irányítását és fokozottabb ellenőrzését, azzal az előnnyel jár, hogy ez a szerepe harmonikusan beolvad a Pénzintézeti Központ eddigi feladatkörébe és már eleve kiküszöböli a veszélyét annak, amely a koalíciós pártok által annak idején elfogadott rendelettervezet gyakorlati megvalósítása esetén, különösképpen pedig a bankpolitikai tanács sze-