Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

IV. A stabilizációtól a bankállamosításig

A Postatakarékpénztárnál további 5,3 millió forint értékű adójegy van még, melynek ellenértékét ugyancsak erről a számláról kell a Postatakarékpénztár^ nak megtéríteni. A számítások szerint a bevonási határidőn belül összesen mintegy 12,2 millió forint értékű adójegy fog előreláthatólag a Banknál beváltásra kerülni és így a bevonási határidő után a közönség kezén visszamaradó adójegyek értéke mintegy 1,8 millió forintra tehető. Minthogy a Banknál és a közönség kezén lévő adópengő-adójegyek összege az említett megállapodásban 14 millió forintra értékeltetett és ennek az adójegymennyiségnek a beváltásához szükséges 14 millió forintot a kincstár az államot illető felértékelési nyereségből a Banknak már megtérítette, a határidőig beváltásra nem került adójegyek forintellenértéke a kincstárt illeti. Ennek a forintösszegnek a kincstárral való elszámolása kérdésében tárgyaltunk a Pénzügyminisztérium IV/a. osztályával és közöltük azt az álláspontunkat, hogy ezt az összeget a kincstár középlejáratú államadósságának soronkívüli törlesztésére kellene fordítani. A kincstár és a Bank között a középlejáratú államadósság kérdésében az 1946. évi október hó 23-án hatálybalépett megállapodás II. fejezet (11) bekezdés s) pontja értelmében az államkincstár a középlejáratú államadósság törlesztésére fogja fordítani többek között a forgalomból bevont, de be nem szolgáltatott bankjegyekből eredő nyereséget. A megállapodásnak ez a rendelkezése az alapszabályok 91. cikkének az analógiájára történt, amely szerint a bekívánt, de az utolsó becserélési határidő lejártával beváltásra, vagy kicserélésre nem került bankjegyek forgalomban többé nem levőknek tekintendők és a megfelelő összeg az államadósság csökkentésére fordítandó. A Pénzügyminisztérium részéről ezt az álláspontunkat tudomásul vették, közölték azonban, hogy a költségvetési osztály feltehetőleg igényt fog támasztani ennek az összegnek rendelkezésre bocsátására és ennek az igénynek az alátámasztására megfelelő érveket keresnek. Véleményünk szerint csak azon a ponton lehetne álláspontunkat megtámadni, hogy az adójegyek bankjegyeknek nem tekinthetők és így a megállapodásnak az a rendelkezése, hogy a forgalomból bevont, de be nem szolgáltatott bankjegyekből eredő nyereség a középlejáratú államadósság törlesztésére fordítandó, az adójegyekre nem vonatkozik. Véleményünk szerint az adójegyek, bár azokat nem a Bank bocsátotta ki, feltétlenül a bankjegyek szerepét töltötték be. Az adójegyek bevonására a kincstár 14 millió forintot irányzott elő, ezt a Bank felértékelési nyereségéből ki is fizette és azzal nem is számolt, hogy ebből esetleg még visszatérítésben fog részesülni. Ha tehát most a be nem szolgáltatott adójegyek forintellenértéke nyereségként a kincstár részére mutatkozik, kézenfekvő, hogy a középlejáratú államadósság soronkívüli törlesztésére fordítandó. Ez a rendkívüli törlesztés a Bank kimutatásaiban is igen kedvező látszatot alkalmas kelteni és emellett a középlejáratú államadósság kamatterhet is csökkenti a kincstár részére. Megtárgyaltuk a Pénzügyminisztériummal még azt is, hogy a Postatakarékpénztárnál lévő adójegymennyiség nem kerül a Bankhoz beszállításra és annak forintellenértékét a Postatakarékpénztár kimutatása alapján fogjuk a beváltási határidő után a Postatakarékpénztárnak jóváírni. Az adójegyek elszál-