Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
IV. A stabilizációtól a bankállamosításig
A Gazdasági Főtanács felszólítja a Gazdasági Főtanács Főtitkárát, hogy a Pénzügyminisztériummal és a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben a hitelpolitikai irányelveket dolgozza ki, azokat legkésőbb szeptember 30-ig az öszszes agrártermékre és szakmára nézve terjessze a Gazdasági Főtanács elé. Szeptember 30-ig valamennyi hitelpolitikai irányelvet érvénybe kell léptetni. Egykorú másodlat. - UMKL. XXIX-L-l-c. 5. doboz. Az előterjesztés első lapján: „Előadó G. Csikós-Nagy Béla min. osztálytanácsos. A GF 1947. augusztus 27-én kelt 6690/1947. sz. határozatával az előterjesztést elfogadta. A határozat hiteles kiadmánya 1947. szept. 3. keltű. Dinnyés Lajos miniszterelnök, a GF elnöke és Vas Zoltán, a GF főtitkára aláírásával. 156. Budapest, 1947. augusztus 26. AZ MNB HITELOSZTÁLYÁNAK ÉSZREVÉTELEI AZ ELŐTERJESZTÉSHEZ 1 Nagyjában azonosítom magam az elképzeléssel és minthogy időközben egy értekezleten a Pénzügyminisztérium képviselője olyan megoldást proponált, ahol egy 15 millió forintos reescompte lehetőséggel óhajtja kibővíteni a nostronostro hitelnyújtást az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a kötelező nostróra óhajtja átvinni azon jelenleg nostro-nostróban lévő hiteleket, amelyek természetüknél fogva nem odavalók, tehát javaslom, hogy a Gazdasági Főtanács ne hozzon határozatot, hanem attól a hármas bizottságtól tegye függővé a később hozandó határozatát, amelynek tagjai a Gazdasági Főtanács, a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank. Itt alapvető változtatásokat is óhajt a Pénzügyminisztérium a betéti kamat és a kihelyezési kamat terén, amelyeknek gyakorlati konzekvenciáit még teljes egészében nem vonhatta le és ennek a kitárgyalása is szükséges, mielőtt a Gazdasági Főtanács határozatot hozna. A betéti kamat felszabadítása nézetünk szerint avval az eredménnyel járna, hogy a pénzintézetek kartelbe tömörülve kényszerítenek egymást egy - talán valamivel a mainál magasabb, de nem szabad - betéti kamat betartására. Erre két okuk van, egyik a konkurrencia túl veszélyesnek látszik és üzletfélelvonásokat eredményezne, a másik komolyabb ok, hogy azt a veszteséget, amit a magasabb betéti kamatláb előidéz a kötelező nostroval szemben, ahol a kamatláb változatlanul 12% maradna, a pénzintézetek megkeresni még akkor sem tudnák, hogyha 18 vagy 20%-ra emelnék fel a kötelező nostroban adott hitelek kamatát, ami ismét önmagában veszélyes. Lényegesnek tartom tehát a kamatkérdés alaposabb kielemzését és a határozathozatalát addig függőben tartani. Nem kétséges, hogy a nostro-nostro hiteleknél pillanatnyilag 15-20 millió reescompte nagy támogatást jelentene, azonban semmi garanciáját nem látom annak, hogy a pillanatnyilag meginduló betétfejlődés nem akadna el ugyanazoknál az okoknál fogva, amelyek miatt jelen pillanatban elakadt állapotban van. Tehát az okokat kellene eltávolítani, amelyek közé elsősorban a pénzintézetek saját vállalatainak a hitelellátása tartozik, ahol egyrészt a
