Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949

A pénzügyminiszter ugyanakkor 1946. december 4-i átiratával azt szorgalmazza az ipari miniszternél, hogy az állami kezelésbe vett bányák és más iparvállalatok az 1945-ben és a stabilizációt megelőzően, 1946-ban igénybevett hiteleik egy részét valorizáltan - forintban - fizessék vissza. Erről hosszas tárgyalások folytak, de a visszafizetés rendezése az átirat időpontjáig nem történt meg. Az MNB üzletvezetősége a GF határozata alapján intézkedik a jóvátételi gyártás finanszírozási előlegeinek megszüntetéséről és a gyártó vállalatok ez irányú igényeinek bankhitellé alakításáról. A jóvátételi előlegek ugyanis a stabilizáció után hamarosan lehetőséget nyújtottak a vállalatok számára teljesítés nélkül is olyan forintbevételekre, amelyeket hosszabb-rövidebb ideig forgathattak és az eredeti céltól eltérő módon és eltérő feltételekkel használhattak fel. A bankok ezekben a hiteleikben, mint hitelfolyósítók és váltóaláírók szerepeltek, tehát számukra a hitelek esetleges vissza nem fizetése vagy a teljesítés késedelme esetén közvetlen fizetési kötelezettség állt volna be. Az aggályok eloszlatására az MNB a TÉBE-nek levelet küldött, mely szerint „amennyiben valamely, a szóban forgó (jóvátételi) termelés finanszírozása céljából kiállított váltó akár a gyártásnak előre nem látott okból történő elhúzódása, akár más ok következtében a Jóvátételi Hivatal részéről teljesített fizetéssel a váltó lejáratáig nem nyerne törlesztést, hajlandók vagyunk az ilyen váltó megújítására szóló kérelmet a Tárcaközi Hitelvéleményező Bizottság elé terjeszteni". Ez azt jelenti tehát, hogy a hitelkötelezettséget tartalmazó váltó nem vagy késedelmesen történő beváltása az azt aláíró bankok számára sem jelent feltétlen fizetési kötelezettséget. Ennek megkövetelése persze nem is lett volna reális, hiszen a bankok likvid eszközeinek túlnyomó része ebben az időszakban éppen a jegybanki finanszírozásból származott. A Nemzeti Bank hitelezési gyakorlatát a hitelosztály körlevelében részletezett módszerrel kívánta - a stabilizáció megóvása érdekében szükségesnek tartott szigort a gyakorlatban is érvényesítve - biztosítani. Ebből is kitűnik, hogy a hitelbírálat kettőssége a hiteldöntések nagy részének központosítása (szervezetileg a GF Tárcaközi Hitel véleményező Bizottsága ügykörébe utalása) és a szerteágazó budapesti és vidéki hitelszervezetek a hiteligénylésekkel és a hitelfolyósításokkal kapcsolatos feladatai ellentmondásosak voltak. Erre utalnak azok a szinte fenyegető hangú előírások, melyek szerint pl. „a fiókintézet főnöke figyelmeztesse azonnal kerületének hitelintézeteit, hogy az említett körlevél (H. o. 3. szám) rendelkezéseinek be nem tartása a legsúlyosabb következményekkel járhat, és nemcsak a viszontleszámítási hitel végleges megvonását, de az illető intézetnek a bank zsíróforgalmából történő kizárását is maga után vonhatja. A fiókintézet főnökének e figyelmeztetést követőleg egy hét múlva helyszíni vizsgálatot kell tartania a fiókintézet székhelyén lévő hitelintézeteknél". A felülvizsgálat eredményétől függően a nem előírás szerint eljáró hitelintézetet az üzletvezetőség tájékoztatása mellett a fiók által teendő javaslat alapján megtorló intézkedésekkel kell sújtani. Az iparvállalatok tevékenységében leginkább érdekelt Hitelbanknak a vállalati tőkehiányt elemző, a kialakult helyzet okait és következményeit ágazatonként is értékelő feljegyzése foglalja össze a tőkés tulajdonban levő válla-