Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

tartozás pengőre szól, a pengő összeget az igénylés napjára érvényes árfolya­mon adópengőre kell átszámítani. Az intézetek a saját pénzeszközeik terhére folyósított hitelekről kiállított kérdőíveket is kötelesek a Banknak az 1. a) pont alatti előírások szerint meg­küldeni. 2 V. Ellenőrzés. Rendszabályok. A kérdőívek és a nyilatkozatok pontos és a valóságnak megfelelő kitölté­sére, főként pedig a hitelcél minél tüzetesebb ismertetésére különös gondot kell fordítani, mert a Bank a jövőben - a 8.990/1945. M. E. számú kormány­rendeletben kapott felhatalmazás alapján - könyvvizsgálat útján ellenőriz­tetni fogja, hogy az adós a kölcsön összegét valóban a kérdőívben kitüntetett célra fordította-e. Hangsúlyozzuk, hogy az említett rendelet szerinti ellenőrzési tevékenység nemcsak az ún. akcióhitelekre vonatkozik, hanem, mivel gyakor­latilag mindenfajta kölcsön meghatározott rendeltetésűnek számít, elvileg a hitelszervezet útján folyósított valamennyi hitelre. A kérdőíveket és a nyilatkozatokat az intézeteknek gondosan felül kell vizs­gálniuk. Azért, hogy a kérdőív adatai a valóságnak megfelelnek, az adós fele­lős. Ha azonban az intézet tudott, vagy az általa ismert körülmények alapján nyilvánvalóan tudhatott arról, hogy az ügyfél a kérdőívet, Ül. a nyilatkozatot nem a valóságnak megfelelően töltötte ki, az intézet is felelősséggel tartozik. Ha megállapíttatnék, hogy az intézet a kérdőívek felülvizsgálatánál vagy a hitelkorlátozó rendelkezések előírásainak alkalmazásánál nem járt el a köte­les gondossággal, főként pedig, ha megállapíttatnék, hogy az intézet ezeket az előírásokat tudatosan megszegte, a Bank vele szemben is rendszabályokat fog életbeléptetni. Súlyosabb természetű esetekben (nagyobb fokú vagy ismételt gondatlanság a hitel céljának vizsgálatánál, a hitelkorlátozó rendelkezések tudatos megszegése) a Bank az intézet viszontleszámítási hitelkeretét - az eset súlyához mérten - rövidebb vagy hosszabb időtartamra csökkenti vagy törli. Ha megállapíttatnék, hogy az ügyfél által a hitel igénylésekor közölt ada­tok a valóságnak nem felelnek meg, vagy az adós a részére megszavazott és folyósított hitelt nem a kérdőívben, ill. a nyilatkozatban megjelölt célra hasz­nálta fel, erről a Banknak nyomban jelentést kell tenni és a hitelt az adóssal haladéktalanul vissza kell fizettetni. MAGYAR NEMZETI BANK Üzletvezetőség Faragó Walder Másodlat. - UMKL. XXIX-L-l-m. 3. doboz. Eredeti aláírásokkal. 1 A körlevél II. fejezete a régebbi hitelek meghosszabbításával foglalkozik. 2 A IV. fejezet a kitöltendő kérdőívek, nyilatkozatok és kimutatások rendszerét szabá­lyozza. Július 17-én az MNB vezérigazgatója a körlevelet kiegészítette azzal, hogy a hitelt igénybe vevőknek kötelezni kell magukat arra, hogy az azonnal fel nem használt hitel­összeget visszafizetik.

Next

/
Thumbnails
Contents