Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa az 1946. évi július hó 6-án tartott ülésében foglalkozott az adópengőjegyek forgalombahozatalának kérdésével. A főtanács megállapította, hogy az adópengő jegy éknek a forgalombahozatala immár lényegesen túllépi az 5600/1946. M. E. és az ezt kiegészítő 5970/1946. M. E. számú rendeletekben megállapított kereteket és az adópengő jegyek a gyakorlatban a pénz szerepét töltik be. Ilyen tényállás mellett a Magyar Nemzeti Bank főtanácsa a most említett ülésén megállapította, hogy az adópengőjegyek forgalombahozatala sérti a Magyar Nemzeti Banknak bankjegyek kibocsátására vonatkozóan az 1924 :V. t. c. 1. §-ában adott és az 1938 :XXV. t. c. 1. §-ában 1 meghosszabbított kizárólagos jogát (szabadalmát). Tekintettel azonban arra a rendkívül súlyos helyzetre, amelyben a közgazdasági élet jelenleg van és abban a meggyőződésben, hogy a jelenlegi szükséghelyzet a f. évi augusztus hó l-jén, a forintvaluta bevezetésével végetér, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsa akként határozott, hogy a szabadalmi jog megsértésének további következményeit nem vonja le és további lépésektől eltekint. Ezzel az állásfoglalással természetesen a főtanács nem kívánt elébe vágni a később netán felmerülő hasonló esetekben elfoglalandó álláspontjának. Fogadja Miniszter Ür őszinte tiszteletünk nyilvánítását. Faragó L. Büky VII. 8. L. Oltványi ... Tisztázat. - UMKL. XXIX-L-l-f. 1. doboz. Az irat végén: „A kiadmány elküldetett 1946. évi július hó 8-án. Kiadás előtt lássa: a Jogügyi Osztály és az Általános igazgatási osztály betekintés végett. Az ügyirat kiadás végett Elnök úr elé terjesztendő." 1 A banknak bankjegyek kibocsátására az említett törvényekben biztosított kizárólagos joga (szabadalma) van. 80. Budapest, 1946. július 9. A MAGYAR NEMZETI BANK KÖRLEVELE A BANKINTÉZETEKHEZ AZ ADÓPENGŐJEGYEK ELSZÁMOLÁSÁRÓL A. 4285/1946. A Főtanács 1946. évi július hó 6-án tartott ülésében hozott határozata alapján felhatalmazom, hogy a bármilyen címen teljesítendő kifizetéseknél bankjegyek helyett adópengő adójegyeket adjon ki, feltéve, hogy a fél nem kívánja bankjegyek kiszolgáltatását. Amennyiben a kifizetendő összeg pengőben van meghatározva, a pengőösszeget a kifizetés napján érvényes adópengő értékviszony alapján kell adópengőre átszámítani.