Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949
1946. január 30-án a GF határozatot hoz, hogy szelektív hitelpolitikát kell gyakorolni meghatározott célok és feltételek figyelembevételével. A hiteligényeket összeghatároktól függő feladatmegosztásban vagy a Nemzeti Bank saját hatáskörében vagy a Pénzügyminisztérium, az Újjáépítési Minisztérium és a Nemzeti Bank kiküldötteiből álló bizottság bírálja el. A jelentősebb - ekkor 500-2000 millió adópengő összegű hiteligényekről a Gazdasági Államtitkári Hitelvéleményező Értekezlet dönt. A 2 milliárd adópengőn felüli hitelek - akcióhitelek esetében vállalatonkénti részletezésben - a GF elé kerülnek. A pénzintézetek kötelesek a saját pénzeikből eszközölt hitelkihelyezéseket - meghatározott adósállományon felül - utólagos ellenőrzésre a Nemzeti Banknak bejelenteni. Az MNB ellenőrzi a hitelpolitika betartását. 1946. május 31-én a Gazdasági Államtitkári Hitelvéleményező Értekezlet megszűnik és a Magyar Nemzeti Bank mellett állítanak fel hitelvéleményező szervet. A következő szervezeti lépés - 1946 júliusában - a Tárcaközi Hitelvéleményező Bizottság felállítása, melyben a szakminisztériumok, a Nemzeti Bank, a TÉBE, a GYOSZ, a Szakszervezeti Tanács és a Pénzintézeti Központ képviselői vesznek részt. A bizottság anyagainak előkészítésére irodát állítanak fel. A GF ós Titkársága gyakran tesz a bankszervezettel és különösen a Magyar Nemzeti Bank tevékenységével kapcsolatos kritikai megjegyzéseket és hoz ilyen értelmű döntéseket. A GF főtitkára már a GF hatáskörét szabályozó kormányrendelet 12 közzététele előtt, 1945. december 26-án felhívja a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy öt napon belül írásban tájékoztassa a Főtanácsot a Bank működéséről és az infláció megakadályozására teendő további pénzügyi intézkedésekről. 1946. február 27-én pedig a GF állást foglal abban, hogy „a túldimenzionált hitelszervezet átmentése az államnak nem lehet feladata" 13 . Ugyanaznap kelt a GF Főtitkárságának az MNB tevékenysége értékelésével foglalkozó, már említett feljegyzése is. 1946. április 30-án „a GF nem járul hozzá ahhoz, hogy az MNB a 3%-os bankkamatlábat 8%-ra emelje, mert ez csak a bank nyereségét növelné. Kiadásait csökkentse a bank" 17 . A GF 2031/1946. számú határozatával nem járul hozzá, hogy a vidéki hitelszervezet megsegítésére 3 milliárd adópengőnek megfelelő, nem valorizált hitelt folyósítsanak. Felszólítja a pénzügyminisztert, hogy a budapesti és vidéki hitelszervezet racionalizálását szolgáló javaslatait 7 napon belül terjessze a GF elé. Ezek a határozatok már közvetlenül is összefüggenek - az ekkor már politikai vonalon koalíciós, pártközi tárgyalások és viták keretében felvetett, a bankrendszer átalakítására és állami ellenőrzésére irányuló - követelésekkel. A Szociáldemokrata Párt 1945. októberben előterjesztett gazdasági követeléseiben pl. a következő megfogalmazás szerepel: „Követeljük a Nemzeti Banknak, valamint az összes nagy pénzintézeteknek, valamint a biztosító intézeteknek a Pénzintézeti Központ közbeiktatásával legszigorúbb állami ellenőrzését, hogy az ország hitelszervezete is az irányított termelésnek megfelelőképpen dolgozzék" 18 . A hiperinfláció történetének fontos eleme az inflációs tartozások és követelések valorizációjára irányuló elgondolások és intézkedések sorozata. A valorizáció elvi, módszertani problémái tárgyában - részben kivonatosan - két
