Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

Jóllehet tehát a Bank főtanácsa részéről felmerült aggályokat, a most elő­adottak alapján is, eloszlathatónak látom, mégis a Bank részéről - az alap­szabályok szigorúbb értelmezésének lehetőségére való tekintettel - kinyil­vánított kívánságot is figyelembe véve, kérem a t. Minisztertanács oly értelmű határozatát, hogy a Bank a minisztérium további rendelkezéséig a pénzintéze­tek benyújtásában jogosult három hónapos lejáratú kincstári jegyeket leszá­mítani. A t. Minisztertanács ezt a határozatát, illetve rendelkezését az 1946: VI. tc. 1. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás 2 alapján hozhatná meg. Köz­érdekből kívánatosnak tartom egyébként, hogy a szóbanlevő rendelkezés ne rendeleti úton történjék, mert ez a közvéleményben esetleg félreértésre adna okot, sőt talán nyugtalanságot is idézne elő. Ami a múltban történt leszámításokat illeti, e tekintetben az a helyzet, hogy mivel a kormány mindenkor birtokában volt oly törvényes felhatalmazásnak, amelynek alapján az alapszabályok rendelkezései alól eltérést engedélyezhe­tett, a kölcsönök igénybevétele minden egyes alkalommal már magában fog­lalta a tilalom alól való hallgatólagos felmentést is, amennyiben ilyen felhatal­mazásra az alapszabályok szigorú értemezése folytán szükség lett volna. Kérem a t. Minisztertanácsot, hogy előterjesztésemet elfogadni és hozzá­járulását adni méltóztassék ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bankot fentiek értelmében értesítsem. Décsey II. 27. L. Kemény III. 8. Fogalmazvány. - UMKL. XIX-L-l-n. 2. doboz. . Eredeti aláírásokkal. 1 A bank vezetőségére és személyi összetételére 1. 32. sz. dokumentumot. 2 Az 1946. VI. tc. 1. szakasza: „1. § (1) A minisztérium az állam gazdasági, pénzügyi és közigazgatási rendjének biztosítása érdekében rendelettel megtehet a rendkívüli helyzet­ben szükséges bármely magánjogi, büntetőjogi, közigazgatási és a törvényhozás hatás­körébe tartozó egyéb rendelkezést és evégből - a Nemzetgyűlés által alkotott törvények kivételével - a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket állapíthat meg. E felhatal­mazás alapján közjogi természetű rendelkezéseket kibocsátani nem lehet, kivéve az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányuló rendeleteket." 67. Budapest, 1946. március 16. AZ IGAZSÁGÜGYMINISZTER LEVELE A PÉNZÜGYMINISZTERHEZ A KINCSTÁRI JEGYEK MAGYAR NEMZETI BANKNÁL TÖRTÉNŐ LESZÁMÍTÁSA ÜGYÉBEN 'W™ T. 1086/1946. \$i • •'• Miniszter Ür közölte velem annak a minisztertanácsi előterjesztésnek ter­vezetét, amellyel a Minisztertanács oly értelmű határozatát kívánja kieszkö­zölni, hogy a Magyar Nemzeti Bank a minisztérium további rendelkezéséig a

Next

/
Thumbnails
Contents