Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
2. melyek volnának a forgóhitelszükséglet elbírálásakor mérlegelendő elvi szempontok? 3. milyen szempontok alkalmazandók a jelenleg elenyésző fontosságú, de később esetleg fontosságra szert tévő olyan hiteligényléseknél, amelyeket a pénzintézetekkel szemben támasztott és amelyeket a pénzintézetek a náluk gyümölcsöztetésre elhelyezett tőkékből kívánnak kielégíteni, vagyis az ún. szelektív hitelpolitika feltámasztható-e és ha igen, milyen irányelvek alapján? 4. milyen irányelvek alakítandók ki a hitelek valorizálás* tekintetében? 5. milyen irányelvek követendők a hitelelvek gyakorlati alkalmazása terén? Nyilvánvaló, hogy a beruházási és a forgótőke-szükséglet kielégítését célzó hiteligénylések elbírálásánál szem előtt tartandó irányelveknek bizonyos fontos vonatkozásokban a szorosan vett pénzügyi politika szempontjaihoz, de sok más - és mindaddig, amíg az ország az újjáépítéssel és feladataival áll szemben - igen jelentős vonatkozásban az átfogó újjáépítési terv elgondolásához kell igazodniok. A 2660/1945. M. E. sz. rendelettel reám ruházott ügykör és az ezzel járó felelősséget csak azzal a feltevéssel vállalhattam, hogy módom lesz az érdekelt tárcákkal összhangzatos együttműködés és az érdekelt más tényezők összefogása útján olyan újjáépítési terv keresztülvitelét biztosítani, amely az újjáépítési terv keretébe tartozó lényeges gazdasági életnyilvánulásokat kellőképpen felöleli. A hitelnyújtások az ilyen életnyilvánulások között elsőrendű szerepet játszanak, ezért munkaprogramom kidolgozásának már a kezdeti szakában mérlegelés tárgyává tettem, hogy a hiteligénylések elbírálásánál mely szempontok volnának irányító mértékül veendők. Ennek alapján a másolatban idemellékelt 28 033/1945. UM. sz. átiratomban közöltem az érdekeltekkel az ipari magántőke-beruházási hiteligénylések elbírálására vezérlő útmutatásul szerintem alkalmas elveket. Miután az ezúttal körvonalazott felfogásom szorosan érinti azt a tárgyat, mellyel a t. tanácsnak a fentiekben kért véleménynyilvánítás alkalmával foglalkoznia kell, indokoltnak látom, hogy az előbb jelzett átiratmásolatot betekintés végett rendelkezésre bocsássam. A forgóhitelek elbírálásánál, miután a modern tőke- és hitelelmélet szerint e hiteleket is beruházási, illetőleg reáltőke-lekötő jellegűeknek kell tekinteni, általában ugyanazokat az irányelveket tartom követendőnek, amelyeket a beruházási hitelek folyósíthatására vonatkozóan az előbb említett és idecsatolt iratban kifejtettem. Abból a óéiból, hogy a forgóhitel-szükséglet ellátása minél kielégíthetőbben alakuljon, nézetem szerint az árpolitika vonalán kell célirányosan eljárni. Ebben a tekintetben kívánatos volna mindazon vállalatok részére, amelyek forgótőke-szükségletüket hitel igénybevétele nélkül fedezik, igényt biztosítani az utánpótlási árra. Ez a gazdaságpolitikailag kétségtelenül indokolt, mert csak az utánpótlási árra való igény elismerésével lehet elvárni a vállalatoktól, hogy forgótőke-szükségletük ellátása érdekében infláció idején vagyontárgyaikat értékesítsék. A vagyontárgyak értékesítésével való tőkeszükséglet-kielégítés azért is előnyös, mert defláció irányában hat, aminek kiváltása bizonyos korlátok között ez idő szerint nagyon kívánatos. Ezzel szemben olyankor, amikor a forgótőke-szükséglet hitel útján nyer kielégítést, némely esetben a hitel valorizálását, általában azonban inkább azt
