Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)
KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL
A prágai Zenei Fesztiválon (Prágai tavasz 1949) két hangversennyel vesz részt a budapesti Székesfővárosi Zenekar. Ugyanez a zenekar hangversenyt ad Plzen-ben, Brnoban és Pozsonyban. Egyéni vállalkozás keretében hangversenyt adott Pozsonyban Országh Tivadar és Garai György. Viszonzásképpen itt voltak Berky Albin és Zita Paráková szlovák művészek. Az 1948/49. évi ösztöndíjasok ügye még nincs elintézve. Előreláthatóan szeptemberre jutnak ki. 1948 tavaszán Egerben az egri Gyermeklélektani Állomás duna-medencei pedagógiai kiállítást rendezett. A kiállítást Ortutay Gyula kultuszminiszter nyitotta meg, nemzetközi siker volt. Csehszlovákia is részt vett gyermekrajzokkal, gyermekek iparművészeti munkáival és egyéb pedagógiai jellegű tárgyakkal. Csehszlovák részről Václav Jaros, Prága kulturális tanácsnoka vett részt a kiállításon s az azzal kapcsolatos ankéton két előadást is tartott. Az anyagot Antonin Lippert prágai középiskolai tanár kísérte el. Az 1948. évi prágai Smetana-versenyen három magyar szereplő indult. 1949. május 21-én Szegeden bemutatják Smetana Az eladott menyasszony c. operáját. Folyamatban lévő ügyek, amelyekben még illetékes helyről nem kaptunk döntést. A csehszlovák Tájékoztatási Minisztérium 1948. decemberében meghívott tizenöt magyar kultúrtényezőt csehszlovákiai tanulmányútra azzal, hogy látogatásukat egy későbbi időpontban ugyancsak tizenöt tagú csehszlovák bizottság viszonozná. A meghívásra először kedvező választ adtunk, aztán lefújtuk. Újabb utasítást kértünk, erre még nem jött válasz. Marianské Láznén júliusban filmünnepségek lesznek. A budapesti csehszlovák követség azt kéi te a Külügyminisztériumtól, hogy közölje azoknak a magyar filmszakembereknek a névsorát, akiket ezekre az ünnepségekre a csehszlovákok meghívhatnak. Illetékes hely még nem válaszolt. A Bíró-vonósnégyes engedélyt és pénzt kért a trencsénteplici zenei fesztiválon való szereplésre, ahová meghívták. Nem jött válasz. A csehszlovák Tájékoztatási Minisztérium még 1948 őszén javaslatot tett csehszlovák grafikai kiállításnak Budapesten való megrendezésére. Nem jött válasz. Ügyviteli irat, UMKL XIX-I-l-e, 1949-266. 191. Az iraton aláírás nincs. Az a/a-n „K. Murányi-Kovács III. 18." szerepel. Az irat része a KÜM Tájékoztatási Főosztályának 4577/Táji¡948. sz. levele amelyben a kétoldalú kulturális egyezmény megkötéséig a delegációcserét nem tartja kívánatosnak, de az egyezmény megkötését célzó vegyesbizottsági tárgyalások során a csehszlovák kezdeményezést üdvözlendőnek és viszonozhatónak tartja.