Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

A tagozatok igénybe vehetik a két ország kulturális intézményeinek és szakszerve­zeteinek képviselői közül kiválasztott szakértők közreműködését. A szakértők a két tagozat munkájában csak tanácsadói minőségben vehetnek részt. XI. Cikk A Vegyesbizottság évente legalább egyszer ülésezik, felváltva Budapesten és Varsó­ban. Az első ülésszak Budapesten lesz, a jelen Egyezmény megerősítő okmányainak ki­cserélésétől számított három hónapon belül. A Vegyesbizottság Elnökét, amikor az Varsóban ülésezik, a Magyar Kormány nevezi ki és amikor az ülést Budapesten tartják, a Lengyel Kormány. A Vegyesbizottság fogja megállapítani a saját, valamint két tagozatának munka­rendjét. A Vegyesbizottság együttes ülésein javaslatokat tesz a jelen Egyezmény végrehajtá­sára vonatkozólag, és megvizsgálja az annak alkalmazása folyamán elért eredménye­ket. A Vegyesbizottság költségeit az az ország fedezi, ahol a két fél tárgyalásai folynak, az egyes tagozatok költségeit pedig az az ország, ahol az illető tagozat székel. XII. Cikk A jelen Egyezmény hatálybalépésének napjától számított öt év időtartamra köttetik. Ha valamelyik Szerződő Fél az Egyezményt a lejárat előtt hat hónappal fel nem mondja, az további öt év időtartamra önmagától meghosszabbítottnak tekintendő. A jelen Egyezmény minél előbb meg fog erősíttetni. A megerősítő okmányok Varsó­ban fognak kicseréltetni. Az Egyezmény a megerősítési okmányok kicserélése után harminc nappal lép életbe. Egyidejűleg hatályát veszti a Varsóban 1934. évi október hó 21. napján, a szellemi együttműködés tárgyában kötött magyar-lengyel egyezmény. Ennek hiteléül alulírott meghatalmazottak a jelen Egyezményt aláírták és pecsét­jükkel ellátták. Készült Budapesten, 1948. évi január hó 31. napján két eredeti példányban: magyar és lengyel nyelven. Mindkét szöveg hiteles. A magyar Kormány nevében: Ortutay Gyula sk. Molnár Erik sk. A Lengyel Kormány nevében: Stanislaw Skrzeszewski sk. dr. Alfred Fiderkiewicz sk. 3. §. A jelen törvény kihirdetésének napján lép életbe, mégpedig az Egyezmény élet­belépésének napjától kezdődő hatállyal. Az Egyezmény végrehajtásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter a külügyminiszterrel egyetértésben gondoskodik.

Next

/
Thumbnails
Contents