Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

I. KEZDEMÉNYEZÉSEK A SOKOLDALÚ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK KIALAKÍTÁSÁRA ÉS A MAGYAR KULTÚRA NEMZETKÖZI MEGISMERTETÉSÉRE

Párizs közt. Alig találkoztam neves franciával, aki az utolsó két évben ne lett volna Genfben, Rómában, Bécsben és Prágában. Ez kettőt bizonyít. Egyfelől azt, hogy folytonos áramlás van Latin-Európa művelődési gócai közt s a genfi és római kapu Párizsra is nyílik, másfelől azt, hogy a jegyek Közép-Európa felé egyelőre csak Bécsig és Prágáig szólnak. Egy kicsit rajtunk is áll, hogy meghosszabbítsuk Budapestig. 12. A magyar képzőművészet kimagaslik eredeti jellemével. Chilétől Ausztráliáig a legtöbb festő a már magában is nemzetközi párizsi iskolát utánozza. Mikor az Unesco legutóbb Párizsban ült, az intézmény jegyében kontinensközi kiállítást rendeztek. A kiállítás megbukott. S joggal, mert csak azt mutatta, hogy miképp próbálnak az idegen művészek vérmérsékletüket s belső látomásaikat visszafojtva Picassohoz, Matissehoz, Rouaulthoz, Bonnardhoz, Chagallhoz, Gromaire-hez, Maillolhoz, Lipchitzhez helyezkedni. A magyar művészetnek lírikus és szerkesztő iránya egyaránt önállóbb. Azt hiszem, sikerünk volna egy átfogó kiállítással. Általános az a vélemény, hogy történelmi anyagot ne vigyünk ki vagy ha kiviszünk, csak sajátosan magyar témához - például a magyar tájhoz - kötve. Ebben az esetben Munkácsyig is visszanyúlhatunk. Egyébként Rippl-Rónaival és Mednyánszkyval kell kezdeni az anyagot, de őket is csak bevezetőkül szánni. A hangsúlyt az élőkre kell vetni. Kiindulásul felhasználható a Svájcban nagy sikerrel bemutatott anyag, amelyet Ybl Ervin Bázelben őriz. Szakértők szerint ezt a gyűjteményt meg kéne rostálni. Mai összetételében sok a magyar előítélet és baráti gyöngeség. Tudomásom szerint a minisztérium tervbe vette ezt a párizsi kiállítást s a válogatást a leghivatottabb kezekre bízta. Kérem azonban e munkába tanácsadóként Ferenczy Bénit, Bernáth Aurélt s egy francia szakembert is bevonni. Végül szükséges, hogy a szervezést egy serény, erélyes és szabad kézre bízzuk. Országos érdekű elfoglaltságok közepette, megosztott munkaerővel senki sem hozhat tető alá ilyen nagy kiállítást. Időpontul decembertől júniusig bármelyik hónapot ajánlom. A francia kormány által felkínált Musée Galliérát megvizsgáltam, használható. A franciák várnak 13. Művészképzésünk kitűnő, művésztelepeink lassacskán helyreállnak. Javaslom, hogy a kormány hívjon meg nyárra négy-öt olasz s ugyanannyi, esetleg még több francia művésznövendéket. Fiatal művészek eltartása tudvalevőleg fillérekbe kerül. A miskolci művésztelep már jól lakható, Szentendrén még nagyon meglátszanak az elmúlt borzalmak, a Székesfőváros azonban előbb-utóbb itt is emberséges állapotot teremt. (Kecskemétet és Szolnokot nem ismerem.) Ifjú művészeink a hazai alkotásokon kívül jóformán csak a latin művészetekre kíváncsiak, folyamodványaik kilenctized része Párizsba és Itáliába kér ösztöndíjat. Ez az érdeklődés eleve szíves, baráti hangulatot teremtene az idegen és magyar művészifjúság közt, s lelkileg és nyelvileg jól előkészítené ösztöndíjasaink útját latin országokba.