Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

Éppen azt nem találtuk meg Rómában, amit vágyódva kerestünk, és amit Párizs levegőjében megtaláltunk. Szabadságot, kötetlenséget, a francia lélek és francia szellem újító és bátorító hangját. . Azt a termékeny talajnedvességet, melyből a mi nagyszerű Rippl-Rónaink kibontakozott. A római iskolából így nagyrészt a klasszikus művészet epigonjai, a barokk művészet neobarokk leszármazottjai kerültek ki, kiket nem a megfigyelés és átélés izgalmai hajtottak, hanem a múzeumok holt szépségei. Szó sincs arról, hogy az olasz művészet remekeitől, ezek tanulmányozásától foszszuk meg fiatal művészeinket, ehhez azonban nem szükséges az iskolai keret és a Rómában való letelepedés, mert hiszen Firenze, Siena, Bologna, Orvieto és sok más művészetekben gazdag kisváros, kimerítőbben nyújtja az olasz művészet reneszánsz és primitív szépségeit. Ezért a collegium helyett tanulmányi ösztöndíj nyújtásával biztosítsunk fiataljainknak szabad mozgást és szabad fejlődést. Ami a berlini Collegiumot illeti, arról ne is essék szó. A nehézkes, száraz és esetlen német művészet tőlünk mindig távol állt. Nem sokkal több eredményt mutatott fel a bécsi intézmény sem. Nézzük most már, hogy milyen megterhelést jelentettek anyagilag az államra ezek a Collegiumok. A Palazzo-Falconieri előkelő márványtermei nem állottak arányban a mi szegényes viszonyainkkal. Eltekintve a nagy befektetéstől, amit megszerzése jelentett, csupán a palota fenntartása, ellátása, adminisztrációja többe került, mint amivel az egész ösztöndíjkérdést okosan meg lehetett volna oldani.. Ugyanilyen szédítő előkelőséggel volt felépítve a berlini Dorotheen Strassen lévő collegium, értelmetlen és rövidlátó múltbeli politikánk egyik szimbóluma, amelyet a most végbemenő történelmi átalakulás vihara amúgy is letörölt a színről. A most megalakuló társaságunk feladata lenne erről a helyzetről a kormányt és az illetékeseket felvilágosítani és odahatni, hogy a berlini intézményt szüntesse meg, a rómait pedig jelentőségéhez mérten redukálja és ehelyett teremtse meg Párizsban valahol a Montparnasson, a Parc Monceaux körül, vagy másutt, az új magyar művészeti otthont. Nem kellenek előkelő gazdag paloták és reprezentációs termek, túlterhelt, költséges adminisztrációval, csak egy egyszerű, szerény házat kívánunk, ahol az írók otthont találnak, a művészeknek pedig műterem jutna. Nem utópia ez, ha elgondoljuk, hogy mindez, a most említett úton és módon, erős akarattal elérhető. A francia-magyar cserekiállítások rendezése szintén azok közé a programpontok közé tartozik, amelyek még a nehéz viszonyok mellett is, ha nem is rögtön, de a közeljövőben megoldható lenne. Nem gondolunk itt arra, hogy a nagy francia festők chef d'oeuvre-jei kerüljenek hozzánk, mert egyelőre ez amúgyis reménytelen vágy, ellenben a francia festészet fiatal reprezentánsai már könnyebben elérhetők lennének. Fontos