Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

Budapest, 1947. augusztus 18. RÉSZLETEK DR. RÉNYl ALFRÉD ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEIBŐL A VKM X. ÜGYOSZTÁLYA RÉSZÉRE A SZOVJETUNIÓBAN AZ 1946/47-ES TANÉVBEN VÉGZETT ÖSZTÖNDÍJAS MUNKA TAPASZTALATAIRÓL I. Az ösztöndíjasok általános helyzete. II. Beszámoló tudományos munkámról. III. Az elmúlt év tapasztalataiból adódó tanulságok összefoglalása, különös tekintettel az ösztöndíjasok jövőbeni kiküldésére. I. Az ösztöndíjasok általános helyzete. A. Tanulmányi helyzet. Alábbiakban röviden ismertetem az ösztöndíjasok általános helyzetét a Szovjetunióban az 1946/47-es tanévben. Ez a beszámoló nemcsak a magyar, hanem a többi külföldi ösztöndíjasra is vonatkozik (jugoszlávok, bolgárok, románok, csehszlovákok, albánok és lengyelek), akikkel a magyar ösztöndíjasok minden tekintetben egyforma helyzetben voltak. Az ösztöndíjasokat tanulmányi szempontból két csoportra osztották, végzettekre és egyetemi hallgatókra. Az egyetemi hallgatók rendes hallgatóként iratkoztak be a Szovjetunió valamelyik egyetemére vagy főiskolájára, a végzettek aspiránsi minőségben folytatták tanulmányaikat. Mindenkit a legkitűnőbb egyetemek vagy főiskolák egyikén, a saját szakjának megfelelő karon helyeztek el. A lakásviszonyokra is tekintettel voltak az elhelyezésnél, így például a moszkvai lakáshiány miatt ott alig egy-két ösztöndíjast helyeztek el, a többség Leningrádba került, egyesek más egyetemi városokba. Igen messzemenően tekintetbe vették a beosztásnál az egyéni kívánságokat. Az egyetemi hallgatók közül a többség elsőéves hallgató volt, akik a Szovjetunióban kezdték meg egyetemi tanulmányaikat, és így természetesen az első évre iratkoztak be. Kisebb számban voltak olyanok is, akik már otthon néhány félévet elvégeztek, ezek egyéni tanterv alapján tanultak tovább, úgy hogy az otthon lehallgatott tárgyakat részben beszámították nekik. Megjegyzem ezzel kapcsolatban, hogy a Szovjet Felsőoktatási Minisztérium intencióinak az felelt meg legjobban, hogy a külföldi diákok elejétől végéig elvégezzenek valamely egyetemet vagy főiskolát, és ily módon teljes és alapos tudást szerezzenek. A többi nemzetek diákjainál ez legnagyobbrészt így is történt, négy-öt évre lettek kiküldve. Az egyetemi hallgatók rendszeresen hallgatták az előadásokat, részt vettek szemináriumokon, vizsgákat tettek, egyszóval minden tekintetben ugyanolyan elbírálás alá kerültek és azt a tanulmányi rendet követték, amit szovjet kollégáik. Az aspiránsokat kívánságuknak és szűkebb érdeklődési körüknek megfelelően egy-egy professzor mellé osztották be. Vezető professzorával együtt minden aspiráns önálló tudományos munkatervet állított össze maga számára, és ennek alapján dolgozott. Munkájában teljes szabadságot kapott, amellett, hogy a vezető professzora részéről minden segít-