Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA

(3) Előadói munkálatokért, hosszabb jelentésekért, tervezetek elkészítéséért külön tiszteletdíj álla­pítható meg. A tiszteletdíj összegét esetről esetre a Tanács költségvetési keretei között a főtitkár javas­latára az elnök állapítja meg. Az iskolán kívüli nevelésügy intézményeinek látogatása 20. § (1) Az elnöknek és főtitkárnak vagy megbízásuk alapján - mint helyetteseiknek - az Elnöki Tanács többi tagjainak, illetve a bizottsági titkároknak joguk van a vallás- és közoktatásügyi miniszter fenn­hatósága alá tartozó vagy államsegélyt élvező bármely iskolán kívüli nevelési intézményt meglátogatni és az ott folyó munkát tanulmányozás tárgyává tenni. Az Elnöki Tanács tagjait az elnök, a bizottsági titkárokat pedig a főtitkár bízhatja meg helyettesítésükben történő látogatásra. (2) Látogatási engedélyt kaphat a Tanács elnökének előterjesztésére a Tanács bármely tagja, a Ta­nács előadói és bármely külső szakértője is. (3) Az előző (2) bekezdésben foglalt látogatási engedély mindig csak arra az évre érvényes, amelyről a kiküldetési rendelet szól. (4) A főtitkár szükség esetén értesíti az illető intézmény vezetőjét a látogatás megejtéséről, illetve időpontjáról. (5) A Tanács kiküldött látogatóinak a meglátogatott intézményeknél semminemű intézkedési joguk nincs, de az intézmény vezetőjének tudtával részt vehetnek az előadásokon, meggyőződhetnek a könyv­tárak tartalmáról stb. (6) A látogatás befejezése után a meglátogatott intézmény iskolán kívüli nevelési munkát végző tag­jaival az intézmény vezetőinek jelenlétében értekezletet tarthat. (7) A kiküldött látogató tartozik jelentését a látogatás befejezését követő négy héten belül a Tanács­hoz írásban benyújtani. Jogában áll látogatásának tapasztalatai alapján javaslatokat is előterjeszteni. (8) A látogatók jelentéseiket tartalmuknak és a látogatás céljának megfelelően vagy valamelyik bizottság vagy az Elnöki Tanács ülésén terjesztik elő. (9) A látogatóknak a lakhelyükön végzett látogatásaik után közlekedési költségek és napidíjak megtérítésére nincs igényük. Vidéken teljesített látogatások után a látogatóknak a Tanács ellátmánya terhére igénye van a szabályszerű napidíjak és útiköltségek megtérítésére. Alulírottak tanúsítjuk, hogy az Országos Szabad Művelődési Tanács 1946. évi március hó 27-én tar­tott teljes ülése egyhangú határozattal a fenti ügyrendet állapította meg. Karácsony Sándor s. k. Dr. Szőllősy Dániel s. k. a teljes ülés elnöke a teljes ülés jegyzőkönyvvezetője a teljes ülési jegyzőkönyv-hitelesítők Tisztázat. - UMKL XIX. I-l-i-38 660-1946. Az ügyrendet az irat hátoldalán található feljegyzés szerint a minisztérium jóváhagyta. A jóváhagyási záradék szövege: „Jóváhagyom, Budapest, 1946. évi március hó 30-án. A miniszter rendeletéből: Gombos miniszteri tanácsos.'''' 17 Budapest, 1946. április 6. A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTER 1000/1946. SZ. RENDELETE A SZABAD MŰVELŐDÉSI TUDOMÁNYOS INTÉZET LÉTESÍTÉSÉRŐL l.§ (1) Az iskolán kívüli nevelés előmozdítására Budapest székhellyel tudományos intézet (alábbiakban: intézet) létesül. (2) Az Intézet címe: Szabad Művelődési Tudományos Intézet. (3) Pecsétjén egy nyitott könyvet „Szabad Művelődési Tudományos Intézet 1946" körirat vesz körül.

Next

/
Thumbnails
Contents