Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1948 IX. ÜLÉSEZIK AZ ORSZÁGOS SZABAD MŰVELŐDÉSI TANÁCS

Jelen vannak: Karácsony Sándor, a tanács elnöke, dr. Barczán Endre főtitkár, Koczkás Gyula, Litkey György, Lukács Sándor, Takács István, az elnöki tanács tagjai. Gombos Ferenc, a minisztérium VIII. főosztályának vezetője. Victor János központi titkár, Kövendi Dénes, Kovács Ferenc, Ujfalussy József titkárok. Kimentette magát: Zsirai Miklós alelnök. Nem jelent meg: Andics Erzsébet dr., Antal Jánosné, Lengyel Sándor, Vágvölgyi Tibor. Elnök üdvözli a megjelenteket. Az ülést megnyitja. A jegyzőkönyv vezetésével Ujfalussy József tit­kárt bízza meg, hitelesítésére Koczkás Gyula és Litkey György tanácstagokat kéri fel. Főtitkár napirend előtt javasolja, hogy elnöki tanács a tárgysorozat pontjait ne eredeti sorrendben tárgyalja, hanem először a beszámoló jellegű pontokat vegye sorra. Elnöki tanács a javaslatot elfogadja. 1. tárgysorozat 6. Főtitkár jelenti, hogy a nevelési bizottság januári ülése határozatképtelen létszám­ban jött össze. Ennek ellenére a jelenlevők beszélgetés során megállapodtak abban, hogy a decemberi ülésen dr. Kondor Imre elvi jellegű beszámolójával megindult felnőttoktatási kérdések tárgyalását a bizottság tagjai részletmunkákkal segítik elő. Takács István elnök a munkásmozgalmak felnőttoktatási kérdéseinek ismertetését és bibliográfiáját ígérte. Victor János központi titkár őszi svájci útjáról nagyon érdekes bibliográfiát hozott magával erről a kérdésről. Boda József és Országh József szintén vállalták részletkérdések előadását, Kovács Ferenc a kelet-európai felnőttoktatási kérdések gondozását viseli. Tudomásul szolgál. 2. tárgysorozat 7. Főtitkár beszámol arról, hogy a centenáris évet megnyitó kiskőrösi ünnepségeken január 1-én a tanács küldöttséggel képviseltette magát. Antal Jánosné, Takács István és ő maga helyez­ték el a tanács koszorúit Petőfi szülőházán és a centenáris emlékművön. A kiskőrösi ünnepségekkel egyidőben az ország minden községében ünnepélyt tartottak. Az egységes műsort tanácsunk tervei szerint állították össze. Az elmúlt hónap folyamán Hajdúnánáson tartott előadást a szabad művelődés kérdéseiről. Meg­győződött arról, hogy lehetséges parasztságunkat valóságosan belevonni szabadművelődési munkába. Tatán a népi kultúráról folyó vitában vett részt. Az érdekes ebben az volt, hogy olyan dolgokat, amiket tavaly ugyanott minden további nélkül tudomásul vettek, most vitával fogadtak. Székesfehérvárott volt alkalma meggyőződni a Szabadművelődési Felügyelőség és a városi tanács jó együttműködéséről. Tudomásul szolgál. 3. tárgysorozat 4. Főtitkár előadja, hogy a decemberi közgyűlés határozatilag javaslatot tett a mi­nisztériumnak művelődési pavilon felállítására a 48-as centenáriumi kiállításra. A szervezési munkála­tokat a társminisztériumokkal együtt kellene lebonyolítani. Ez a pavilon dokumentálná a felszabadulás óta tett kulturális fejlődés eredményeit. Mikes Ferenc, aki a tanács tagja, és egyben a Földművelésügyi Minisztérium oktatási szerveivel is szoros összeköttetésben áll, tervet és költségvetést nyújtott be a pavilonra vonatkozólag. A terv szerint a pavilon 25 000 forintba kerülne, de mivel több kiállításon is szerepelne, ez a költség eloszlik. Koczkás Gyula: a 3 éves terv eredményeit külön kiállítás mutatja be, itt kellene megkezdeni a kultu­rális eredmények demonstrálását. Ez költségmegtakarítást is jelentene. Javasolja, hogy a tanács tár­gyaljon a Tervhivatal sajtóosztályával. Elnöki tanács megbízza a főtitkárt az előkészítő tárgyalások vezetésével. 4. tárgysorozat 1. Főtitkár jelenti, hogy e hónap 25-26-án a tiszántúli szabadművelődési tanácsok tagjai számára rendez konferenciát az Országos Tanács. Ahogy a jelentkezések érkeznek, a résztvevők összeállításának a kanizsai konferenciától eltérő képe mutatkozik. Debrecenben több lesz a munkás és paraszt résztvevő, de még több felelős közigazgatási vezető is részt vesz (főjegyzők, alispánok stb.). A konferencia napirendje elvben a kanizsaiéhoz igazodik: első nap a jelenlevők beszámolnak saját területük problémáiról, a második nap munkaterv készítése jegyében telik majd el. Eszmei alapgondo­lata a konferenciának a 48-as magyar program felidézése és realizálása. Meghívtuk a tanácsban részt vevő társadalmi egyesületek közül a Dolgozók Kulturális Szövetségét, a MNDSZ, a FÉKOSZ, a Parasztszövetség, a Művelődési Szövetség képviselőit. A konferenciát aránylag olcsón sikerül megren­dezni. Tudomásul szolgál. 5. Tárgysorozat 2. Főtitkár előadja, hogy a VIII. főosztály kezdeményezésére és felkérésére február hónapban előreláthatólag 21-22. körül a tanács országos ankétot tervez a női társadalmi egyesületek képviselői számára. Első nap az egyesületek kulturális problémáit tárgyalná meg az ankét, este Sz. Weress Jolán a szabadiskolákról tartana előadást az egybegyűlteknek. A második nap a szabadműve­lődés problémáinak és a női egyesületek munkájának kapcsolódásáról folyna a megbeszélés. A prob-

Next

/
Thumbnails
Contents