Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1945-1948 IX. ÜLÉSEZIK AZ ORSZÁGOS SZABAD MŰVELŐDÉSI TANÁCS
ket, hogy amennyiben ismernek alkalmas embereket, közöljék az ügyosztállyal. Eddig, sajnos, sem a pártok, sem a szakszervezet részéről nem kaptak segítséget. Igen fontos az emberanyag kiválasztása azért is, mert a régi felügyelői gárdát minél hamarabb lékeli váltani. A leváltás részben nyugdíjazás, részben egyszerű lecserélés útján fog történni. Ha másképpen nem megy az új anyag összeválogatása, a tanári és tanítói státusokon túl is kell majd alkalmas munkaerőket keresni. A szervezési munka után az egész kultúrélet fellendítése és helyes mederbe terelése az üo. terve és feladata. Kéri a Tanács támogatását ebben is. Igen fontos, hogy a társadalmi szervek minél több állandó jellegű nevelő intézményt létesítsenek és tartsanak fenn. Ennek természetesen rendszeresen, előre kidolgozott program alapján kell történnie. Az üo. munkatervében legközelebb a szabadművelődési felügyelők Gyomron f. hó 12—19-ig rendezendő országos konferenciája áll. Mikor az elmúlt évben a szabadművelődési munka megindult, az ország hat helyén voltak olyan összejövetelek, ahol a társadalmi szervezetek képviselői mondták el felfogásukat a szabad művelődésről. Ezután a felügyelők már olyan együttes konferenciákon vettek részt, ahol mesterségbeli utasításokkal látták el őket. A legutóbbi ilyen összejövetel áprilisban volt, amikor a kész jogszabálygyűjteményt ismertették az összegyűlt felügyelőkkel. A gyömrői konferencia célja az, hogy az ügyosztály a jövő évi munkaterv elkészítésére adjon útbaigazításokat a felügyelőknek. A Tanács tagjai részéről hangzottak el kifogások a gyömrői műsor ellen. Egyik kifogás volt, hogy az előadások között nincsen demokratikus átképző jellegű előadás. Erre azt feleli, hogy ennek a konferenciának a célja nem az átképzés, hanem a munkatervkészítésre vonatkozó mesterségbeli tudnivalók közlése. De a műsor az estéket amúgy is szabadon hagyta, ilyen alkalmak nagyon jók arra, hogy a kényesebb természetű kérdéseket is megbeszéljék együttesen és irányítást kapjanak. Szeretné, ha nem az üo.-hoz tartozó előadók is töltenének kint ilyen hasznos estéket. Mások azt kifogásolják, hogy az előadók közé politikailag kifogásolható emberek is kerültek. Hangsúlyozza erre válaszolva, hogy az ügyosztály emberei nem a saját véleményüket, hanem az üo. véleményét fogják előadni. Az ügyosztályra hozzá beosztott tisztviselőket pedig nem áll módjában felülvizsgálni és megrostálni. Alelnök köszönetet mond Gombos Ferencnek tájékoztató előadásáért, és kéri a jelenlevők hozzászólását. Kende István szerint a Tanács, ha megkérdezik, hozzá tudott volna járulni előadók jelöléséhez. Gombos Ferenc hangsúlyozza, hogy itt az ügyosztály tájékoztatja a saját felügyelőit, tehát intern ügye az, hogy az ügyosztály tisztviselőinek a szerepeket is kiossza. Kende István úgy látja a tervből, amit csak itt kapott kézbe, hogy a felügyelők Gyomron szakmai és politikai képzést is kapnak. Fontosnak tartaná a politikai bizottság megkérdezését is, valamint hogy az elnöki tanács ne utólag értesüljön az ilyen konferenciákról. Gombos Ferenc azért nem kérdezhette meg a Tanácsot, mert az még a szervezkedés munkájával van elfoglalva, aktíve nem működik. Nem várhatott addig a konferencia rendezésével. Vágvölgyi Tibor attól fél, hogy a Tanács majd a jövőben is mindig utólag fog értesülni. Sík Sándor alelnök szerint ez olyan elvi kérdés, amiben meg kell találni a modus vivendit. Antal Jánosné ugyan nem akarja, hogy a Tanács ügyosztálykodjék, de amikor a jövő évi munkarend összeállításáról van szó, a Tanácsot, főként elnöki tanácsát és politikai bizottságát meg kellett volna kérdezni. A Tanács tagjai elfoglalt emberek, akik nem azért gyűlnek össze, hogy utólagosan szentesítsenek eléjük adott faktumokat. Gombos Ferenc hangsúlyozza, hogy a Tanács tisztikarával megbeszélés formájában már régen közölte a tervezetet. Akkor még úgy volt, hogy május 24-én ül össze az elnöki tanács, de ez a dátum mostanra halasztódott el. Sík Sándor szerint a Tanács és az üo. között a viszony olyan, mint a Köznevelési Tanács és a megfelelő ügyosztály között. Ha a Tanács irodájához hivatalosan átteszik a kérdéses ügyet, az tudja, hogy mi a teendője. Karácsony Sándor azt kívánja leszögezni, hogy a Tanácsot elvi kérdésekben mindig meg kell kérdezni. Lengyel Sándor még mindig nem látja elmúlottnak az időt arra, hogy a Tanács nyilvánítsa véleményét arról, hogy milyen előadókat kíván a konferenciához adni. Gombos Ferenc készséggel iktat be a műsorba új előadókat, ha az idő megengedi. Eddig is tervezte Darvas József, Erdei Ferenc, Karácsony Sándor, Kassák Lajos, Lukács Sándor és Veres Péter szerepeltetését. Az elnöki tanács Gombos Ferenc tájékoztatását tudomásul veszi azzal, hogy a jövőben az elvi jelentőségű kérdésekről jó előre kíván tájékozódni, és azokhoz hozzászólni.