Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1945-1948 IX. ÜLÉSEZIK AZ ORSZÁGOS SZABAD MŰVELŐDÉSI TANÁCS
Budapest, 1945. december 10. JEGYZŐKÖNYV AZ ORSZÁGOS SZABAD MŰVELŐDÉSI TANÁCS ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Jelen vannak: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium részéről Keresztury Dezső vall.- és közoktatásügyi miniszter, mint az alakuló teljes ülés elnöke, Bereczky Albert államtitkár, Gombos Ferenc miniszteri tanácsos, a VI/1. ügyosztály főnöke és dr. Szöllősy Dániel jegyzőkönyvvezető, az Országos Szabad Művelődési Tanács tagjai közül Gyulai László, Michnay László, dr. Koszterszitz József, Dr. Victor János, Dezséry László, dr. Somogyi Imre, Gellért Endre, Duschinszky Jenő, Lengyel Sándor, Badari László, Csaba Rezső, Ráday Iván, Apáthi Imre, Zathureczky Ede, Kelemen Sándor, Tímár Mátyás, Jemnitz Sándor, dr. Németh Gyula, Jávorka Sándor, Lajtha László, dr. Benda Kálmán, C&. Szabó László, dr. Makkai László, Németh Károly, dr. Cavallier József, Heltai György, dr. Halász Aladár, dr. Máday István, Bernáth Aurél, Kozma Lajos, Bortnyik Sándor, Hamza D. Ákos, Both Béla, dr. Andics Erzsébet, Arany Sándor, Ádám Jenő, Bakó József, Balázs Béla, Barsi Dénes, dr. Domanovszky Sándor, Fáy Aladár, Fehér Imre, Goda Gábor, dr. Karácsony Sándor, Kiss Sándor, Mistét Endre, Muharay Elemér, Pál András, Sík Sándor, dr. Szemerényi Oszvald, Szíjjártó László, Tamási Áron és Vatay László. Elnök az alakuló teljes ülést megnyitja és üdvözli a megjelenteket. Majd átadja a szót Bereczky Albert államtitkárnak. Bereczky Albert vázolja azokat a problémákat, amelyek előtt az iskolán kívüli nevelés ügye áll. Ezek helyes megoldása érdekében volt szükség az Országos Szabad Művelődési Tanács létrehozására. Ismerteti a Tanács megalakulásának előzményeit és célját, majd a Tanács szervezetét a 12 100/1945. VKM sz. rendelet alapján. Elnök a tárgysorozat következő pontjaként felkéri az alakuló ülést, hogy öt-öt jelöltet válasszanak az elnöki, illetőleg az alelnöki tisztségre és egyben az alakuló ülés további tartamára átadja az elnöki tisztséget Bereczky Albert államtitkárnak. Bereczky Albert átveszi az elnöki tisztséget és javasolja, hogy az elnöki, illetőleg alelnöki tisztségre az öt-öt jelölt megválasztása olyként történjék, hogy a Tanács tagjai a nekik kiosztott hivatalos tagnévsorban kettős vonallal húzzák alá azoknak a neveit, akiket az elnöki tisztségre, és egyes vonallal azoknak a neveit, akiket az alelnöki tisztségre jelölnek. Javasolja továbbá, hogy az alakuló teljes ülés szavazatszedő és összeszámláló bizottságot küldjön ki, mely három tagból és a jegyzőkönyv vezetőjéből álljon. Az alakuló teljes ülés elnökének a szavazás rendjére vonatkozó javaslatát egyhangú határozattal elfogadja és a szavazatszedő és összeszámláló bizottság tagjaiul dr. Szöllősy Dániel jegyzőkönyvvezetőn kívül Ádám Jenőt, Dezséri Lászlót és Gombos Ferencet választja meg egyhangú határozattal. A szavazás megejtése és a szavazatszedő bizottság jelentése után elnök megállapítja, hogy az alakuló ülés a Tanács elnöki tisztségére jelöltekül dr. Karácsony Sándort (34 szavazat), dr. Hajnal István (12 szavazat), dr. Moór Gyulát (12 szavazat), Sík Sándort (11 szavazat) és Kelemen Krizosztomot (11 szavazat), az alelnöki tisztségre pedig jelöltekül Fáy Aladárt (12 szavazat), dr. Andics Erzsébetet (8 szavazat), Zsiray Miklóst (8 szavazat), dr. Szabó Árpádot (7 szavazat), Hont Ferencet, Major Tamást, Ádám Jenőt, Illyés Gyulát és Tamási Áront (6-6 szavazattal) választotta meg. Elnök a tárgysorozat következő pontjaként javasolja, hogy az alakuló ülés a Tanács ügyrendjének kidolgozására küldje ki ugyanazt a bizottságot, amely annak idején az Országos Szabad Művelődési Tanács létesítésének előkészítésére kiküldetett. Ehhez képest az ügyrend kidolgozására a kiküldött bizottság tagjai Lukács Sándor, a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének képviselője, Kelemen Sándor, a Magyar Parasztszövetség képviselője, dr. Ágoston Péterné, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének képviselője és Timár Mátyás, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség képviselője lennének. Az alakuló ülés elnökének az ügyrend kidolgozására vonatkozó javaslatát egyhangú határozattal