Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1946-1948 VII. AZ 1948-AS CENTENÁRIUMI ÉV MEGÜNNEPLÉSE

alkalommal szerepelt jelentős sikerrel. Az előadások jövedelméből színpadot építettek. (1300 munka­óra, 800 lakos.) Inota (Fejér vm.) Színjátszócsoportjuk előadásokat rendezett, amelyek jövedelméből újjáépítették a templomot. Sportpályát létesítettek, hogy részt vehessenek a mezítlábas-bajnokságban. Sikerrel vet­tek részt a „Virágos falu" mozgalomban. Népi csoportjuk részt vett a körzeti kultúrversenyen. Lét­rehozták a parasztdolgozók iskoláját és téli mezőgazdasági tanfolyamokat tartanak. (950 munkaóra, 1400 lakos.) Szany (Sopron vm.) 48-as parkot létesítettek. A szabadságharccal kapcsolatos hagyományokat és tárgyakat gyűjtenek, amelyekből egy szobából álló múzeumot rendeznek be. Színjátszó- és népi cso­portjuk a környékben is nagy sikerrel szerepelt. (500 munkaóra, 3400 lakos.) Becsehely (Zala vm.) Betakarították a hadigondozottak termését. Fásították az iskolaudvart. Sport­pályát létesítettek és részt vettek a mezítlábas-banjokságban. (650 munkaóra, 2800 lakos.) Bélapáti (Tolna vm.) Sportpályát létesítettek, hogy részt vehessenek a mezítlábas-bajnokság kör­mérkőzéseiben. A „Virágos falu" mozgalom keretében parkírozták a templomteret és a hősi emlékmű környékét. (550 munkaóra, 1100 lakos.) Balatonfőkajár (Veszprém vm.) Épületeket hoztak rendbe Balatonaligán. Gyűjtést rendeztek a SAS­mozgalom javára. Felállítják a szabadságzászlót. Megszervezték a mezítlábas-labdarúgócsapatot. (350 munkaóra, 2100 lakos.) Ikervár (Vas vm.) Színjátszócsoportjuk előadásokat rendezett, amelynek jövedelméből sportfel­szerelést vásároltak és színpadot építettek. Részt vettek a mezítlábas-bajnokságban. (450 munkaóra, 2300 lakos.) Jászalsószentgyörgy (Szolnok vm.) Sportpályát és kultúrházat építettek. Felállítottak egy, a háború alatt megsemmisült útszéli keresztet. Énekkart alakítottak. Gyűjtést bonyolítottak le a SAS-mozgalom keretében. A fásítási munkaterv végrehajtása során 5000 csemetét ültettek el. (1600 munkaóra, 5300 lakos.) Kővágóöttös (Baranya vm.) Ifjúsági könyvtáruk javára színielőadásokat rendeztek. Rohammunká­val segítettek a községi épületek rendbehozásában. Helyreállítottak egy kolostort. (850 munkaóra, 500 lakos.) Karmacs (Zala vm.) Rohammunkával hidakat építettek. Kijavították a templomot. A hadigondo­zottak javára műsoros délutánokat rendeztek. Népi színjátszó- és énekcsoportot alakítottak. Fásí­tották. (1400 munkaóra, 1300 lakos.) Nagyvázsony (Veszprém vm.) Részt vettek a „Virágos falu, virágos iskola" mozgalomban. Fásí­tották. 48-as hagyományokat gyűjtöttek, amelyeknek rendezése már folyamatban van. Az „Éneklő, Ifjúság Mozgalom" keretében a környék fiatalságának bevonásával népi estet rendeztek. Felállítják a parasztdolgozók polgári iskoláját. (500 munkaóra, 1900 lakos.) Dömefölde (Zala vm.) Színjátszócsoportjuk előadásokat tartott, amelynek jövedelméből az iskolát tatarozták. Rohammunkával sportpályát létesítettek. A községi kutat használható állapotba hozták. Parkírozták a hősi temető sírjait. A határban hidakat építettek a patakokon keresztül. (850 munkaóra, 500 lakos.) Vaja (Szabolcs vm.) Rohammunkával kultúrházat létesítettek, beépített színpaddal. Sportpályát létesítettek, hogy részt vehessenek a mezítlábas-bajnokság körmérkőzéseiben. (800 munkaóra, 2800 lakos.) Bánhida (Esztergom vm.) Napközi otthont állítottak fel. Rohammunkával részt vettek a templom rendbehozásában. Újjáépítettek egy iskolát. Jó eredménnyel vettek részt az „Egy marék búzát a hadi­foglyoknak" akcióban. (1300 munkaóra, 12 000 lakos.) Ócsa (Pest vm.) Napközi otthont állítottak fel. A gyermekek számára játékszereket készítenek. Nép­főiskolát állítanak fel. Jó eredménnyel vettek részt a „Virágos falu" mozgalomban. 48-as hagyományo­kat gyűjtenek, amelyeket könyv alakjában is kiadnak. (950 munkaóra, 6000 lakos.) Gyöngyfa (Baranya vm.) Sportpályát létesítettek. Utakat rendeztek. Jelentős fásítási munkatervet hajtottak végre. Jó eredménnyel vettek részt a „Virágos falu, virágos iskola" mozgalomban. A hadi­foglyok részére sorozatosan gyűjtéseket bonyolítottak le, részt vettek az „Egy marék búzát a hadi­foglyoknak" akcióban is. (850 munkaóra, 300 lakos.) Patak (Nógrád vm.) Napközi otthont létesítettek és gondoskodnak benne a felügyeletről. A templom környékét rohammunkával rendezték. A SAS-mozgalom keretében gyűjtést bonyolítottak le a hadi­foglyok javára. Felállítják a szabadságzászlót. Jó eredménnyel vettek részt a „Virágos falu, virágos iskola" mozgalomban. (1600 munkaóra, 1500 lakos.)

Next

/
Thumbnails
Contents