Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1946-1948 VII. AZ 1948-AS CENTENÁRIUMI ÉV MEGÜNNEPLÉSE

IX A munkásifjúság terve Egykorú tudósítások arról emlékeznek meg, hogy az 1848-as magyar forradalom fő harcosai a tanuló­ifjúság mellett a „mesterlegények", azaz munkásfiatalok voltak. A 48-as mesterlegények utódai ma is nemcsak osztályukért, hanem az egész magyar népért akarnak dolgozni együtt a paraszt- és értelmiségi ifjúsággal. 1. Vállaljuk, hogy minden szakmában, nagyobb üzemben, műhelyben munka versenyt rendezünk. Az ifjúmunkások rohambrigádjai előre kidolgozott tervünk szerint vesznek részt a versenyben. Még ez évben a szervezetten részt vevő ifjúmunkások számát 15 ezerre emeljük. 2. Vállaljuk, hogy a Duna-Tisza csatorna építésénél részt vesz 5 ezer ifjúmunkás. Vezetőiknek ki­képzéséről gondoskodunk. 3. Vállaljuk, hogy a falu megsegítésére, a mezőgazdasági gépek megjavítására ez év nyarán ifjúmun­kásokból álló munkaosztagot szervezünk. 4. Vállaljuk 130 tanoncotthon felépítését. 5. Vállaljuk, hogy külföldi ifjúsági munkák részére 50 elsőrendű rohammunkást toborzunk. 6. Vállaljuk, hogy 1948 márciusára a szakmunkás-utánpótlás biztosítása érdekében növeljük a ta­noncok és tanonciskolák számát. 7. Vállaljuk, hogy 1947 őszén a Mérnök Szakszervezet segítségével 100 tehetséges és alaposan felké­szült munkásifjút juttatunk érettségi nélkül a Műegyetemre. 8. Vállaljuk 1948 márciusára egy nagyszabású ifjúmunkás-kiállítás megrendezését. 9. Részt veszünk a 48-as ifjúsági program minden olyan pontjában, amely ifjúmunkásokra is vo­natkozik. Minden üzemben megalakítjuk a 48-as ifjúsági bizottságot és helyi programot készítünk. 10. Vállaljuk 1947 áprilisában egy országos ifjúmunkás vásár rendezését a tanonc- és ifjúmunkás­otthonok javára. 1948. március 15-én a centenáriumi munka versenyben kitűnt ifjúmunkásokat a „Jó munkáért" érdemrenddel tüntetünk ki. X Az egyetemi ifjúság terve 1848. március 15-nek hőse a néppel szövetkezett egyetemi ifjúság. Hozzájuk hasonlóan, nekünk is nagy tetteket kell végrehajtanunk. Népünknek szüksége van a 23 000 magyar egyetemi hallgató össze­fogására és munkájára. 1. Vállaljuk, hogy 1948. március 15-ig százra emeljük a népi kollégiumok számát, hogy a parasztság és munkásság tehetséges fiai számára lehetővé váljon az egyetemen való tanulás. 2. Az egyetemeken új menzákat fogunk fölállítani. 3. Rendezni fogjuk a tan- és szakkönyvek, jegyzetek kiadását, hogy a szegénysorsú egyetemi hallga­tók is hozzájuthassanak. 4. Akciót indítunk a szegény egyetemi hallgatók felruházására. 5. Vállaljuk, hogy munkával segédkezünk megrongált egyetemeink rendbehozásánál. 1948. március 15-ig be kell fejezni egyetemeink újjáépítését. 6. Vállaljuk a külfölddel való cserediák-akció megszervezését. Külföldi diákokat látunk vendégül kollégiumainkban, és magyar diákokat küldünk külföldi főiskolára. 7. Részt veszünk a százéves évforduló kulturális, művelődési és sporttervének kidolgozásában és végrehajtásában. 8. Vállaljuk, hogy pályázatokkal, írásokkal, előadásokkal részt veszünk az Országos Bizottság tervé­nek megvalósításában. 9. Akciókat kezdeményezünk a szomszédos népekkel való barátság ápolására. Közreműködünk a Világ Ifjúsági Találkozó és a nemzetközi Ifjúsági Olimpiász előkészítésében. 10. Részt veszünk a 48-as terv minden olyan munkájában, amely minket is érint. Különösen pedig azokban, amelyekben a munkás- és parasztifjúsággal dolgozhatunk együtt, hogy ezáltal is erősítsük a magyar ifjúság három nagy barátjának baráti jó viszonyát. 1948. március 15-én a tudományos és társadalmi munkában kitűnt egyetemi, főiskolai hallgatókat a „Jó munkáért" érdemrenddel tüntetjük ki.

Next

/
Thumbnails
Contents