Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA

(2) A helyi tanács az iskolán kívüli nevelés minden, az illető várost vagy községet érintő kérdésé­ben az ügyvezető tanácsadó szerve: a község (város) területén az iskolán kívüli nevelés állapotát figyelemmel kíséri, és az ügyvezető felkérésére vagy saját kezdeményezéséből az iskolán kívüli neve­lésnek a községet (várost) érintő minden kérdésében véleményt nyilvánít vagy javaslatot készít. Az is­kolán kívüli nevelésnek a helyi érdekeket meghaladó kérdéseiben kell javaslatait az ügyvezető útján az iskolán kívüli nevelés terén tapasztalt és az ügyvezető által nem pótolt hiányokra, illetve nem orvo­solt hibákra vonatkozó észrevételeit pedig közvetlenül a kerületi tanács elé terjeszti. (3) A helyi tanács tagjai: a) a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült politikai pártok, valamint a vallásfelekezetek a község (város) területén valósággal működő szervezeteinek, továbbá a község (város) területén kultúr­munkát végző s a kerületi tanács által megnevezett egyesületeknek, illetőleg szervezeteknek egy-egy kiküldött képviselője; b) a megyei város polgármestere, a községi bíró, a községi közjegyző, az iskolák igazgatói és a köz­ségi, illetve városi tisztiorvos, végül c) a község (város) területén kifejtett iskolán kívüli nevelési munkásságuk elismeréséül a helyi tanács által szótöbbséggel megválasztott személyek. (4) A helyi tanács háromévenként újjáalakul. Ehhez képest tagjainak megbízatása három évre, a megalakulás után kinevezett vagy megválasztott tagok megbízatása pedig az újjáalakításig terjedő időre szól. (5) A helyi tanács elnökét és alelnökét saját tagjai közül szótöbbséggel maga választja. (6) Ott, ahol a helyi tanács több mint húsz tagból áll, a helyi tanács munkáját az Elnöki Tanács irányítja. Az Elnöki Tanács tagjai: az elnök, az alelnök és a helyi tanács által saját tagjai közül szó­többséggel megválasztott három tag. (7) A helyi tanács ügyrendjét maga állapítja meg, s az ügyvezető útján a felügyelőhöz terjeszti be láttamozás végett. (8) Valamely járás területén vagy annak egy részén létesített helyi tanácsok tagjaiból indokolt eset­ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter külön járási szabad művelődési tanács (a továbbiakban: járási tanács) alakítását rendelheti el. A járási tanács tagja a járási főjegyző is. A járási tanács ügy­rendjét maga állapítja meg, s a felügyelő útján a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez terjeszti fel jóváhagyás végett. 5.§ A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba, végrehajtásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodik. A 132 243/1922. VKM sz. rendelet (megjelent a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Hivatalos Közlönye 1922. évi folyamának 380. lapján) hatályát veszti. Kiadmányozott fogalmazvány - Műv. Min. irattár. VKM eln. o. 86 590-1945. („Keresztury") Megjelent: Magyar Közlöny, 1946. évf. 20. sz. ­7/A Budapest, 1946. január 7. A SZABAD MŰVELŐDÉSI TUDOMÁNYOS INTÉZET BEADVÁNYA A MINISZTERHEZ ELHELYEZÉSI PROBLÉMÁIKRÓL Miniszter Úr! A vezetésem alatt álló Szabad Művelődési Tudományos Intézet az elmúlt 1945. évben szinte lehetetlen körülmények között folytatta működését, miután augusztus hónapban megalakult. Helyiségét, a Dohány utca 10. sz. alatt a Forrás Nyomda Rt. szociáldemokrata párti sportosztálya lefoglalta, bútor­tárgyait és könyvtárát leltározta s meglehetősen hiányosan átadta. A Forrás Nyomda Rt. igazgatójá­nak előzékenységéből kifolyólag ideiglenes használatra megkaptuk a Forrás Nyomda Dohány utca 14. szám alatti közgyűléstermét; mivel azonban erre a nyomdának később múlhatatlanul szüksége volt, ott nagyobb átalakítási munkálatokat indított meg. Intézetünk helyiség nélkül maradt. Minden erőm­mel azon voltam, hogy az Intézet számára megfelelő helyiséget szerezzek; ilyen irányú kísérleteim azon­ban sikertelenek maradtak, mivel a különböző pártok és társadalmi egyesületek minden valamire­való helyiséget lefoglaltak szervezeteik számára még a tavasz folyamán, amikor még helyiségek bősége-

Next

/
Thumbnails
Contents