Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1946-1949 IV. KEZDETI LÉPÉSEK AZ ANALFABETIZMUS FELSZÁMOLÁSÁÉRT

A SZABADMŰVELŐDÉSI ÜGYOSZTÁLY UTASÍTÁSA BARANYA, NÓGRÁD, JÁSZNAGYKUN-SZOLNOK MEGYE SZABADMŰVELŐDÉSI FELÜGYELŐJÉNEK SZÓRVÁNY ANALFABÉTA-OKTATÓK KÉPZÉSÉRE Az analfabetizmus felszámolására a főosztály az MNDSZ-szel együttműködve új munkamódszereket keres. A szórvány analfabéta-oktatók majd a tél folyamán mozgalmi munkaként megtanítják a környe­zetükben számon tartott analfabétákat az írás-ölvasás ismeretére. Erre a munkára ki kell képezni a megfelelő jelentkezőket. Felhívom felügyelő urat, hogy 1. Mohács, 2. Salgótarján, 3. Karcag város tanítói közül jelöljön ki olyan tanerőt, aki a város területén globális módszerű tanfolyamot vezetne Szatmáriné Várni Júlia „Olvasás-írás könyve" alapján. E bemutatótanfolyamon mint oktatónövendékek részt vennének azok a laikus szórvány oktatók is, akiknek a tanfolyamvezető hetente kétszer külön oktatói órákat is tartana. A tanfolyamdíjon kívül természetesen ezekért az órákért is óradíjat kapna a tanfolyam­vezető. A tanfolyam a nyári hónapokban indulna meg. A jelentés határidejéül 1949. júl. l-jét jelölöm meg. Szabóné s. k. Kiadmányozott fogalmazvány. - UMKL XIX. l-l-i-256 279-1949. („K. Temesi, VI. 29.") • • •-' ' • • .• ' 163 • : : v.­Budapest, 1949. június 24. A SZABADMŰVELŐDÉSI ÜGYOSZTÁLY UTASÍTÁSA A BORSOD, HAJDÚ, ESZTERGOM MEGYEI SZABADMŰVELŐDÉSI FELÜGYELŐKNEK KÍSÉRLETI ANALFABÉTA-TANFOLYAM SZERVEZÉSÉRŐL A tél folyamán akarja a minisztérium szabadművelődési főosztálya a tömegszervezetekkel való leg­teljesebb együttműködésben megindítani az analfabetizmus felszámolására irányuló mozgalmat. A szervezés és oktatás munkájának új módszereit az MNDSZ-szel közösen akarjuk kikísérletezni. Ezért még a nyár folyamán megyéje területén 1. Ózdon, 2. Debrecenben, 3. Tatabányán az MNDSZ szervezésében tanfolyamot kell indítani. Felhívom felügyelő urat, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az MNDSZ megyei, illetve helyi szervezetével, és a tanfolyam levezetésére válassza ki a megfelelő tanítót. A tanfolyamon a Szatmáriné féle tankönyvet kell használni, de esetleg a tanító egyéni módszereinek kikísérletezését is engedélyezze. A tanfolyamot a főosztály, a tömegszervezetek és egyéb szakemberek többször meglátogatják. Ellenőrzésre felügyelő úr különös gondja legyen. A tanfolyam rendeletszerű költségeit rendes ellátmányából fedezze. Kiadmányozott fogalmazvány. - UMKL XIX. I-l-i-256 329-1949. („K. Temesi, VI. 23.") 164/A Budapest, 1949. július 18. AZ ORSZÁGOS NEVELÉSTUDOMÁNYI INTÉZET TANKÖNYV- ÉS TANTERVTERVEZETE AZ ANALFABÉTA-TANFOLYAMOK SZÁMÁRA I. A használatban lévő tankönyv nem megfelelő, sem módszertani, sem tartalmi szempontból. /. Módszertanilag: Felnőtteknél indokolatlan a globális módszer alkalmazása. A felnőtteknél nem kell a percepció globalitására tekintettel lennünk, nem okoz nehézséget a betű fogalmának elsajátí­.43,3

Next

/
Thumbnails
Contents