Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA

kívüli népművelés területén, hogy a társadalmat egészségesebbé formáljuk, vagy pedig az, hogy a mostani beteg társadalomra építsük fel az iskolán kívüli népművelést. Ha a rendelettervezet által létesíteni kívánt ún. társadalmi szervezetek feladatát és működési körét nézzük, arra az eredményre jutunk, hogy ezek a társadalmi szervezetek - Törvényhatósági Közművelődési Tanács, Községi Szabad Művelődési Tanács - az iskolán kívüli népművelés tényleges és alkotó munkájának tulajdonképpen nem lennének részesei. Ezek a tanácsok csupán véleményező és javaslattevő szervek. Itt nagy ellentétet látunk az indokolás és a rendelettervezet szövege között. Az indokolás azt hibáztatja, hogy az eddigi jogszabályok a társadalmat kirekeszteni igyekeztek a népművelés munkájából. Ez a jogszabály szintén kirekeszti a népművelésből a társadalmat, mert hiszen a javaslattétel és bírálat joga még nem népművelés. A jelenleg működő népművelési bizottságok, illetve a bizottságokban helyet foglaló társadalmi intézmények és szervezetek, sőt egyes egyének is, valósággal részt vettek a népművelés munkájában, vagy legalábbis a jogszabály értelmében erre módjuk és lehetőségük volt. A most tervezett szabályozás szerint viszont a Szabadművelődési Tanácsok tevékenyen nem vennének részt a népművelés munkájában, s csak javaslataikkal, illetve vélemény-nyilvánításukkal segítenék a népműveléssel foglalkozó állami hatóságokat munkájukban. Nincs szabályozva a rendeletben a szabadnevelési felügyelőnek és a törvényhatósági tanácsnak egymáshoz való viszonya, egymással való érintkezésének módja sem. A tanács, amely felelősséggel senkinek sem tartozó társadalmi szerv, szabadon bírálhatja a szabadnevelési felügyelők működését, ezzel azonban nemcsak segítheti, hanem akadályozhatja, nehezítheti is az állami hatóságok népművelő munkáját. Az viszont nincsen szabályozva, hogy a tanács erről a munkáról s általában a szabadnevelési felügyelő intézkedéseiről miképpen szerez tudomást. E tekintetben az iskolán kívüli népművelési bizottság a hatóságok és a társadalmi szervek közötti összhangot jobban biztosította. Az elnöki ügyosztály az iskolán kívüli népművelés megszervezésénél javasolja alaposan megfontolni a minisztérium nevelési ügyosztályának a rendelettervezettel kapcsolatban benyújtott észrevételét. A közművelődés egész területére kiterjedő hatáskörrel bíró közművelődési bizottságok felállítása véleményünk szerint nagymértékben előrevinné az iskolán kívüli népművelés ügyét, annál inkább, mert ezek a bizottságok a nevelési ügyosztály tervezete szerint nemcsak véleményező és javaslattevő, hanem intézkedő szervek is lennének. Az a körülmény, hogy a nevelési ügyosztály által ajánlott elvi szempontok megvalósítása hosszabb előkészítést igényel, az elnöki ügyosztály véleménye szerint nem lehet akadály akkor, amikor az egész magyar iskolán kívüli népművelést hosszú időre szólóan és alaposan kívánjuk megszervezni. Részleteiben természetesen a nevelési ügyosztály javaslata is bővebb megvitatásra szorul. Külön kell még szólni a rendelettervezetben használt különböző elnevezések kérdéséről. Az elnöki ügyosztály az iskolán kívüli nevelés elnevezést nem tartja szerencsésnek. Az eredmény, amire az iskolán kívüli népművelésben törekednünk kell, a magyarság legszélesebb rétegeinek, mondhatnánk minden magyar embernek a magasabb kultúra, a magasabb műveltség nyújtása. A műveltség szó magában foglalja a nagyobb tudást s a magasabb erkölcsiséget. Kétségtelen, hogy az iskolán kívüli népművelésnek nevelési feladatai is vannak, teljesebb erkölcsiségre is nevelnünk kell a magyarságot. Ez azonban a feladatnak csak egyik része. A másik, esetleg nagyobb része az ismereteknek, a szélesebb körű tudásnak a nyújtása. A tudást és az erkölcsiséget együtt a műveltség szó, az ezek nyújtására és megszerzésére irányuló tevékenységet pedig a művelődés, illetve népművelés szó fejezi ki. Nem látunk abban semmi rációt, hogy a népmüveléssel foglalkozó társadalmi szervezeteket művelődési jelzővel illessük, a hatósági szerveket pedig a nevelési jelzővel. Lényegében itt azonos feladatokról van szó. ugyanannak a feladatnak pedig különféle elnevezése indokolatlan és csak zavart okoz. A nép szó használatában lekicsinylő értelmet nem lehet találni. Ha egyesek szerint a múltban a nép szóban legkicsinylés rejlett, ennek a kiküszöbölésére akkor sem az a helyes mód, hogy a nép szót a közhasználatból kiirtjuk, hanem éppen az, hogy helyes értelmében használjuk, illetve tesszük közhasználatúvá. Ez ma nyilván általánosan elfogadott vélemény, amit egyebek között a népjóléti, népellenes bűncselekmény, népbíróság stb. elnevezések is bizonyítanak. Már a bevezetésben említettük, hogy az iskolán kívüli népművelésre vonatkozó jogszabályok általános hatálytalanítása jogszabályalkotási szempontból is helytelen. Egészen szokatlan, hogy például egy olyan intézményt, mint a 10 100/1943. VKM számú rendelettel megszervezett Országos Iskolán kívüli Népművelési Intézet, ilyen módon szüntessenek meg. Kétségtelen, hogy ily intézmény megszüntetése csak a szervező rendelet kifejezett hatályon kívül helyezésével történhetik. De általában, aki jogszabályt alkot, annak ismernie kell nemcsak azt az életviszonyt, amit szabályozni kíván, hanem az erre vonatkozó joganyagot is. Ennek ismeretében pedig módjában van egyenkint megjelölni azokat a