Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA
Dr. Victor János tapasztalatai alapján hangsúlyozza, a személyes barátkozás elengedhetetlen szükségességét. Gombos Ferenc utal arra, hogy a magyar koalíció nagyrészt szintén személyes barátságokon nyugszik. P. Fenyő Rózsi felhívja a jelenlevőket a nagyon őszinte barátságra. Tegyünk félre minden hátsó gondolatot, igyekezzünk csak emberek lenni. A nőket a közösen elviselt szenvedések nagyon erősen összekovácsolták; használjuk fel ezt az erőt is, a szépnek és jónak a megvalósítására. A barátkozás ne csak kifelé mutasson őszinte képet, hanem valóban legyen az. - Ő maga is bizonyos idegenkedéssel jelent meg ma és másokon is ezt látta. Most azonban örömmel tapasztalja, hogy a személyes találkozás feloldotta a közeledés nehézségeit. A további találkozások lassankint még előbbre visznek. Ezen az úton jöhet létre a pártok és felekezetek feletti ideális társadalom. Gombos Ferenc felsorolja a közös munka eddig említett alapjait: emberek vagyunk, nők vagyunk, magyarok vagyunk - hangzott el eddig. Maga teszi hozzá a negyedik alapot: mindannyian kultúrmunkások vagyunk, és úgy látja, hogy a sűrű egymás közti érintkezés feltétlenül a magyar közösség érdekeit fogja szolgálni. Elismeri, hogy kultúrmunkában nehezebb összefogni, mint házépítésben, ahol ideológiai különbségek nem jönnek tekintetbe, mégis meg kell történnie. A találkozások elősegítésére eddig két javaslat merült fel. 1. a kölcsönös látogatások terve, és 2. a közös előadásokra megbeszélésekre való összejövetel. Ő úgy látná jónak a maga részéről, ha a legközelebbi összejövetel már a kidolgozott programterv közös alapokra helyezésének tisztázására jönne össze. Hetényi Rezsőné azt kéri a jelenlevőktől, hogy a legközelebbi találkozásra konkrét tervekkel gyűljenek össze. Egymás látogatását egymás között beszéljék meg. Gombos Ferenc megígéri, hogy a meghívott női szervezetek jegyzékét minden résztvevőhöz eljuttatja az ügyosztály. Lutzenbacher Rita arra kéri a jelenlevőket, fogadják meg, hogy a látogatások alkalmával tapasztaltakat nem használják fel egymás ellen. Kováts Magdolna úgy véli, hogy felesleges ez a fogadalom, mert a már felsorolt tényezőkön kívül az is összeköti az összes jelenlevőket, hogy mindannyian a demokráciát óhajtják munkálni. Ha pedig ebben egyek, ez már maga kizár minden gyanúokot. Gombos Ferenc szerint éppen a demokrácia fogalmának egymás közti tisztázása az egyik fő cél. A jóhiszeműséget mindenesetre fel kell tételezni egymásról. A jóhiszeműség alapja pedig a barátság. A vezetőképzés gondolatához visszatérve úgy gondolja, hogy a javasolt közös előadások és megbeszélések egyúttal ennek a tanfolyamnak a bevezetését is jelenthetik. Kovács Magdolna javasolja, hogy a szervezetek külön-külön is keressék fel egymást. Gombos Ferenc záró szavaiban köszöni a megjelentek figyelmét és örömét fejezi ki azon, hogy a kedvező atmoszféra kialakult. Még egyszer áttekintve a megbeszélés eredményeit, a határozatként kimondja, hogy a megbeszélés résztvevői megtalálták a közös alapokat az együttműködésre. Elhatározták egymás kölcsönös látogatását és az ügyosztállyal és Tanáccsal a kapcsolatok jövőbeli állandó fenntartását. Elhatározták végül, hogy a legközelebbi alkalomra kész munkatervükkel jelennek meg, hogy közösen egyeztethessék a feladatokat. - A megbeszélést berekeszti. Űjfalussy József s. k. Gombos Ferenc s. k. jegyzőkönyvvezető miniszteri tanácsos, elnök Tisztázat. - UMKL XIX. I-l-i-1946. 33/A Budapest, 1946. július 13. ELŐADÓI FELJEGYZÉS A MAGYAR NÉPI MŰVELŐDÉSI INTÉZET LÉTESÍTÉSÉRŐL A Magyar Népi Művelődési Intézet létesítése tárgyában folyó hó 12-én a miniszter úrnál értekezlet volt, amelyen Illyés Gyula, Németh László, Gombos Imre, Kovács Máté miniszteri tanácsos, Farkas László miniszteri tanácsos és Bárra György miniszteri osztálytanácsos vettek részt. Az előzetes elvi megállapodások után az értekezlet folyó hó 13-án tovább folytatta munkáját és megegyezett az Intézet felállítását célzó és szervezetét szabályozó rendelet végleges szövegében. Kiadmányozott fogalmazvány. - Műv. Min. irattár. VKM eln. o. 3981-1946.